Di Resta: „Nagyon meglepő”, hogy Piastri visszautasítja az Alpine-t
A korábbi Forma–1-es versenyző, Paul di Resta véleménye szerint meglepő, hogy Oscar Piastri látszólag nem akar az Alpine-nál versenyezni 2023-ban.
Kedden jött a bejelentés, hogy az Alpine Piastrit választotta Esteban Ocon csapattársának a következő idényre, miután Fernando Alonso az Aston Martinhoz szerződött. A fiatal pilóta azonban kicsivel később saját közösségi oldalain jelezte, hogy ő nem írt alá semmilyen szerződést, és nem fog a franciáknál vezetni jövőre.
A Sky Sportsnak Di Resta ezen hírek kapcsán arról beszélt, hogy őt igenis meglepte az a tény, hogy Piastri nem kötelezte el magát az Alpine mellett. „Fernando az Astonhoz megy, én nem hallottam erről sehol, szerintem a kollégáim sem, és még Otmar Szafnauert is meglepte.”
„Mindez ahhoz vezetett, ami Piastrival történt, aki az Alpine juniorja. Sokat lobbiztak mellette, mondogatták, hogy milyen jó, és próbáltak neki helyet szerezni az F1-ben, mert tudják, hogy mennyit jelent számukra a jövőre nézve.”
„Most azonban ő kiadta azt a közleményt, ami engem nagyon meglepett, mert visszautasít egy olyan csapatot, amely a legjobb négyben van és felfelé ível a formájuk, ő viszont nem akar náluk vezetni.”
Piastri a hírek szerint a McLarenhez kerülhet, ami azt is jelentené, hogy Daniel Ricciardo visszatérhetne Enstone-ba azok után, hogy 2020 végén elhagyta őket. Piastri azóta nem közölt semmit a jövője kapcsán, de Di Resta szerint az Alpine visszautasítása csak azt jelentheti, hogy máshol már van egy szerződése.
„Ez csak arra utalhat, hogy máshol már van egy biztosított ülése. Hol fog vezetni? A McLarennél? A Williamsnél? Mi lesz így Daniel Ricciardóval? Nem igazán tudom, mi fog most következni.”
Egyelőre úgy tűnik, hogy igazából senki sem tudja, mi a következő lépés, de több forgatókönyv is lehetséges. A háttérben eközben minden bizonnyal komoly megbeszélések folynak, és az ügynek még biztosan lesz folytatása.
Megérkezett a Ferrari 296 GT3
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.