Derűs kilátások a Ferrarinak és a Lotusnak: forróság és lágy keverékek a Ringen

Paul Hembery szavai alapján a fent említett csapatoknak nem kell tartani a változásoktól, mivel a magyar forróság és a módosított gumik révén előnyre tehetnek szert ezen a hétvégén.

Nagyon nagy forróság várható a Magyar Nagydíj hétvégéjére, és egyelőre kizárt, hogy csapadék enyhítse a körülményeket. A Pirelli a közepes és a lágy keveréket hozza el hazánkba – ugyanazokat, mint tavaly is. A gumik mégsem egyeznek meg teljesen, mivel a Silverstone-ban tesztelt öszvérekről van szó: idei keverékek, tavalyi konstrukció. Érdekes lesz látni, ki hogyan boldogul az abroncsokkal, mivel a pálya szűk és kanyargós, az átlagtempó sem nagy, de a már említett forróság miatt nem lesz könnyű kezelni a köpenyeket.

„Magyarország lesz az első bevetés a P Zero abroncsok legutóbbi specifikációival, melyek a 2012-es konstrukciókból és a 2013-as keverékekből állnak”- mondta Hembery.

„A csapatok a silverstone-i teszten próbálhatták ki őket, akik hasznot húzhattak a lehetőségből, miszerint úgy igazítsanak a beállításokon, hogy az a legjobban passzoljon az új gumikhoz. Most először fogják éles helyzetben használni őket, és mivel az időmérő különösen a fontos a Hungaroringen, a szabadedzéseken elvégzett munka nagyon fontos lesz”- folytatta a szakember. „Sohasem könnyű feladat előzni ezen a pályán, szóval a csapatok úgy akarják majd használni a stratégiát, hogy próbálják maximalizálni az esélyt, miszerint pozíciót nyernek vele a pályán. A közepes és a lágy abroncsoknak sok esélyt kellene adniuk ehhez, mindezt azokra az adatokra alapozva, amiket a csapatok más-más üzemanyagszinttel gyűjtenek be az edzéseken.”

„A hőmérséklet nagyon magas lehet a Hungaroringen, és ez egy másik olyan tényező, melytől függ a gumikopás és azok tartóssága. Az erőátvitel és a fékezés két kritikus aspektus a gumik tekintetében ezen a pályán – a csapatok olyan beállításokat használnak, melyek ezekre a kulcsfontosságú területekre helyezik a hangsúlyt. Az oldalirányú terhelés relatív kicsi, és a gumik teljesítménye, semmint azok tartóssága lesz a korlátozó tényező; ez fogja meghatározni a választott stratégiát is. Az lesz a csapatok célja, hogy olyan sokáig tartsák a gumikat a csúcsteljesítményt garantáló tartományban, ameddig csak lehet. A legutóbbi gumik tervezésének segítenie kellene nekik ebben.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING