BRÉKING

Dennis nem kételkedik: a McLarené a legütősebb páros az F1-ben!

Ron Dennis biztos benne, hogy egyetlen rivális sem tud felmutatni jobb duót a Fernando Alonso-Jenson Button párosnál. Elárulta, egy ideje már aláírtak a spanyollal, de várni kellett, míg eldőlt, ki lesz mellette.

Dennis elmondta, "abszolút örömmel" jelenti be a megújult kapcsolatot a McLaren élén, és az egész csapat nevében beszél, amikor ezeket mondja. Abban is biztos, hogy a Hondánál dolgozó kollégák "osztoznak az elszántságban és szenvedélyben", amivel győzelemre törnek.

"Ami a versenyzőket illeti, a McLaren politikája mindig is az volt, hogy a lehető legerősebb felállást állítsuk össze, és komolyan hiszem, hogy Fernando és Jenson esetében pontosan ezzel rendelkezünk. Fernandót már egy ideje leszerződtettük, de úgy döntöttünk, nem jelentjük be ezt a tényt, amíg nem írtunk alá ismét Jensonnal, aki a csapattársa lesz"- részletezte a késlekedés okait a McLaren részvényese.

"Néhány okból kifolyólag elég sokáig tartottak a Jensonnal zajló tárgyalások, de most, hogy már véget értek és lezárultak, biztosak vagyunk benne, hogy az együttműködésünk ugyanúgy fog kibontakozni, mint ahogy a múltban is tette. Ne értsenek félre: Jenson 100 százalékig elkötelezett a McLaren-Honda iránt, a Forma-1 iránt, a győzelem érdekében"- méltatta a 2009-es bajnokot, aki utoljára két éve nyert versenyt Brazíliában.

"Csapattársa, Fernando, iszonyatosan tapasztalt. Fernando 234 nagydíjon állt rajthoz, 32 rajtot váltott győzelemre, 97 alkalommal állt a dobogón, és nem egyszer, hanem kétszer nyerte meg a bajnokságot. Klasszis. 33 éves - fitt atléta. Mi több, elég idős ahhoz, hogy tapasztalt és szakértő legyen, de elég fiatal, hogy lelkes és energetikus legyen. Ennélfogva komolyan hiszem, hogy alkalmazni fogja ezt a négy e-t - tapasztalat, szakértelem, lelkesedés, energia - a pályán, hogy sikeresek legyünk a következő szezonban és az elkövetkező években"- mondta Dennis. (Mind a négy jellemező e betűvel kezdődik angolul.)

"Ami Jensont illeti, 34 éves, és minden porcikájában olyan fitt, mint Fernando, de még tapasztaltabb: 266 nagydíj, 15-öt megnyert, 50 alkalommal állt a dobogón. Ő is ex-bajnok, és az egyik legkifinomultabb és leggyorsabb srác."

//

Post by www.f1-live.hu.

"Hogy összegezzük: Fernando és Jenson összesen 500 nagydíjon rajtolt el, és 47-et nyertek meg. Biztonsággal jelenthetem ki, hogy sziklaszilárdan mi rendelkezünk a legjobb párossal a jelenlegi Forma-1-es csapatok közül."

Kitért a dán Magnussenre is, akinek csak egy év jutott a csapatnál, ahogy Péreznek 2013-ban. A különbség, hogy Magnussen saját nevelés és újonc volt.

"Végül szeretném megköszönni Kevinnek, aki remek munkát végzett ebben a szezonban, és továbbra is fontos része lesz a csapatunknak. Ő lesz a teszt- és tartalékversenyzőnk, és továbbra is kitűnő ígérete a jövőnek."

Yasuhisa Arai, a Honda F1-es projektvezetője a következőket mondta a mai bejelentés alkalmából.

A Mclarennel kötött partnerségünk egyre erősebb és nagyon izgatott vagyok, hogy az F1-es csapatunk részeként két ilyen nagyszerű bajnokot üdvözölhetünk, mint Fernando és Jenson. Ezzel a bejelentéssel azonban gyorsan vissza is szállok a földre, hogy még keményebben és erősebben összpontosítsak az előttünk álló szezonra. Kevin figyelemre méltó fejlődést mutatott a 2014-es szezonban és nagy örömünkre szolgál, hogy folytathatjuk vele a munkát 2015-ben és azon túl: biztosak vagyunk benne, hogy sokkal több van ebben a kapcsolatban.

A Honda elkötelezett azt illetően, hogy felgyorsítsa a motor fejlesztési folyamatát a legutóbbi tesztünk után, ami Abu Dhabiban volt.  Két nagyon tapasztalt versenyző is sokat fog segíteni abban, hogy a motorunk versenyképes legyen az új szezonra.

#t=2603

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren-Honda több mint egy éve megkereste Alonsót, aki türelmes lesz
Következő cikk Ron Dennis szerint Hamilton sokkal inkább hibáztatható a 2007-es kudarcért, mint Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország