Dél-Afrika részben már készen áll a futamrendezésre

megosztás
hozzászólás
Dél-Afrika részben már készen áll a futamrendezésre
Szerző:
, Szerkesztő
2019. máj. 21. 7:35

Kyalami ismét a forma-1-es naptár része lehet, hiszen a száguldó cirkusz főnökei érdeklődnek a pálya iránt, az aszfaltcsík reprezentánsainak pedig egy álom lenne, ha F1-es versenyt rendezhetnének.

Dél-Afrika már 1993 óta nem az F1-es versenynaptár része, Kyalamiban összesen 20 versenyt rendeztek. A pálya az FIA Sportscar döntőjének adott otthont 1998 és 2000 között, az A1 GP pedig 2009-ben járt ott, majd 2014-ben Toby Venter, a Porsche Dél-Afrika vezérigazgatójának a tulajdonába került az aszfaltcsík.

A pálya lényeges átalakításokon esett át, amellyel az FIA 2. osztályú standardoknak felel meg, előző héten pedig az F1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches meglátogatta a helyszínt, és elmondása szerint nagyon produktív beszélgetéseket folytattak arról, hogy 2020 után Dél-Afrikában is legyen verseny.

A Motorsport.com információi szerint Venter cége, amely Bentley-ket és Lamborghiniket is importál, nem érdekelt abban, hogy egyedül rendezzen versenyt. Azonban ha a pletykáknak hinni lehet, egy független szervező megteremtheti a forrásokat egy futam megrendezésére.

Még több F1 hír:

A Porsche Dél-Afrika szóvivője így nyilatkozott: „Minden erőfeszítést támogatunk, és elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy forma-1-es versenyt rendezzünk Kyalamiban.”

A csoport vagyonkezelője, Andrew Baldwin ezt mondta a Motorsport.com-nak: „Mindig lesznek vallalkozószellemű emberek, akik próbálnak üzleteket kötni. Éppen most voltak választások, az ország rengeteg problémával rendelkezik, kérdéses, hogy szeretnének-e F1-es futamot. Ismerjük a modellt, valamennyire a kormánynak is szerepet kell játszania a futamrendezésben.”

Kyalami november 23-án a GT Challenge szezonzáró futamának ad majd otthont, azonban előtte még invesztícióra lesz szükség, például a világításon még javítani kell.

„Nem tudok sokat mondani az F1-ről. Ahhoz, hogy a pálya alkalmas legyen F1-es futam rendezésére, még komoly befektetéseket kell eszközölni, például a hosszú egyenes végén meg kell növelnünk a bukóteret. Az alap vonalvezetés és az építmények jók a száguldó cirkusznak, ilyen szempontból készen állunk. Egy kis extra pénzt kell beraknunk, hogy az 1. osztályú standardnak is megfeleljünk.” – magyarázta Baldwin.

„Imádnánk, ha láthatnánk itt az F1-et. A fejlesztéskor természetesen álmodtunk az F1-ről, de nem erre alapoztunk.” – zárta a vagyonkezelő.

Slider
Lista

Kyalami circuit overview

Kyalami circuit overview
1/3

Kyalami International Convention Centre.

Kyalami International Convention Centre.
2/3

Kyalami circuit overview

Kyalami circuit overview
3/3
Következő cikk
Így áll a csapatokon belüli időmérős párbaj Barcelona után

Előző cikk

Így áll a csapatokon belüli időmérős párbaj Barcelona után

Következő cikk

F1 2019: ilyen éjszaka Monacóban versenyezni a játékban

F1 2019: ilyen éjszaka Monacóban versenyezni a játékban
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Helyszín Kyalami
Szerző Gyémánt Péter
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről