BRÉKING

Dél-Afrika hamarosan készen állhat a Forma-1-re: egy újabb nagy visszatérő?

Kyalami egy nagyon komoly ráncfelvarrást követően térhet vissza a Forma-1 vérkeringésébe, amivel a mezőny egy igen különleges helyszíne versenyezhetne.

Az elmúlt években egyre több pálya kerül felújításra, és szerencsére vannak régi-új szereplői is a naptárnak.

A Forma-1 egyik legnagyobb durranását Dél-Afrika visszatérése jelentheti, mely legutóbb 1993-ban látta vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét. Azóta sajnos a királykategória elkerülte a térséget, de ez hamarosan változhat.

A legfrissebb jelentések szerint a pályán és annak környékén intenzív felújítások történtek, és az aszfaltcsík már közel megfelel a Forma-1 kritériumainak, ami remek hír. Ezzel együtt van pár olyan része a pályának, amit mindenképpen meg kell változtatniuk a szervezőknek ahhoz, hogy a ring megkapja a legmagasabb minősítést.

A hivatalos tájékoztatás szerint, ha ezzel végeztek a szakemberek, akkor újra leülnek az FIA versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal és egyeztetnek az engedély kiadásáról. A legnagyobb kihívást azonban nem az átalakítások és az engedély megszerzésre jelenti, hanem a megfelelő üzleti modell kialakítása és a pénz előteremtése ahhoz, hogy Dél-Afrika visszatérjen.

A Motorsport-Total cikkében azt is olvashatjuk, hogy az F1 előtt a különböző GT kategóriák, a túraautók és talán a WEC gurulhatnak pályára Kyalamiban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Motor1.com felvásárolta a vezető motorokkal foglalkozó digitális felületet, a RideApart.com-ot
Következő cikk A Renault szerint körönként fél másodperc körül lesz a fejlődés az új motorral

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország