Debütál a Forma-1-ben a Ferrari tesztpilótája – hivatalos
A Ferrari csapata csütörtök délelőtt jelentette be, hogy Austinban megejti F1-es versenyhétvégés debütálását a tesztpilótájuk, Robert Svarcman.

Nemrég jelentette be hivatalosan a Ferrari, hogy az amerikai versenyhétvégén, Austinban debütálhat Forma-1-es versenyhétvégén a tesztpilótájuk, Robert Svarcman, aki az első szabadedzésen vezetheti majd az egyik Ferrarit.
A Scuderia sportigazgatója, Laurent Mekies elmondta, olyan hétvégét szerettek volna választani, amelyen a pilótáknak kevésbé van szüksége a lehető legtöbb kilométer gyűjtésére, ráadásul Pirelli-teszt is lesz Austinban.
Svarcmanról nemrég rendkívül elismerően nyilatkozott a csapatfőnök Mattia Binotto, és már augusztusban elmondták, hogy biztosítani fognak neki FP1-es lehetőséget – azt egyelőre nem tudni, hogy Leclerc vagy Sainz kocsiját vezetheti.
Az orosz, de izraeli licenc alatt versenyző Svarcman 2020-ban a negyedik, 2021-ben a második helyen végzett a Forma-2-ben, idén pedig a Ferrari tesztpilótájaként teljesít „szolgálatot”.
Magyarországon száguldozott Verstappen a Honda új járgányával (videó)
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.