De la Rosa: Bármi is történjék, a HRT nem lesz többé…

A Hispania F1 Racing Team versenyzője megerősítette, hogy a csapata ebben a formában biztosan nem folytatja tovább.De la Rosa elmondta, jövőre egy spanyol csapat sem fog a Forma-1-ben szerepelni.

Fotó: HRT
Jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy jövőre a HRT nélkül kezdi meg a szezont a Forma-1 mezőnye. A csapat még 2010-ben debütált a kategóriában, de már akkor sok volt a bizonytalanság az istálló körül.

A jelenlegi tulajdonos, a Thesan Capital egy hivatalos közleményben erősítette meg, hogy új befektetőket keres, miután az összes részvényétől meg fog válni, ami a csőd szélre sodorta a csapatot. A korábbi hírek szerint a HRT egy kínai csoporttal folytat komoly tárgyalásokat, de ezt a vezetőség nem volt hajlandó megerősíteni.

„Befejeztük a szezont, így most nagy a bizonytalanság azt illetően, hogy mi fog történni velünk.” – mondta De la Rosa, aki érvényes szerződéssel rendelkezik a HRT-vel a 2013-as idényre.

„Folytatjuk, és nevet váltunk… Rosszul érzem magam emiatt, mivel amikor beszélek a mérnökökkel, nem tudom, hogy az lesz-e az utolsó alkalom a közös munkát illetően.”
– folytatta a spanyol, aki tavaly csatlakozott az akkor még fejlődőképesnek tűnő madridi gárdához.

„Úgy vágtunk neki ennek a projektnek, hogy hosszú távra tervezünk. De bármi is történjék, a csapat biztosan nem spanyol színekben folytatja. Ez lenne a legnagyobb szomorúság számomra.”

„Valószínűleg már soha nem fogunk egy spanyol csapatot sem a Forma-1-ben látni.” - zárta le a nyilatkozatát a pilóta az Antena 3 televíziónak.

Hónapokkal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a HRT jövőre történelmet ír, és spanyol csapatként két honfitársával áll rajthoz, ám most Dani Clos teszt-és tartalékversenyző jövője is erősen kérdésessé vált a sportban.

A hírek szerint a HRT csapattagjai Twitteren köszönnek el egymástól...

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING