De Vries: objektív szurkolóként sokkolt a versenyigazgatóság

A Mercedes Formula E bajnokának, Nyck de Vriesnek egyáltalán nincs problémája azzal, hogy honfitársa, Max Verstappen lett a Forma-1-es világbajnoka, még ha el is ismerte, hogy a szíve a Mercedes felé húz.

De Vries: objektív szurkolóként sokkolt a versenyigazgatóság

A Mercedes egészen csütörtökig nem kommentálta a 2021-es Forma-1-es világbajnokság fináléját, aznap pedig először kisebb meglepetésre Toto Wolff felesége, Susie törte meg a jeget, mielőtt hivatalossá vált volna, hogy a Mercedes visszavonja a fellebbezését.

Wolff és Hamilton el sem utaztak az FIA párizsi díjátadó gálájára, és a Mercedes nem is szállította el a Forma-1-es autójukat az FIA szokásos csoportfotózására, hiszen a W12 végül megnyerte a konstruktőri világbajnokságot.

Először úgy tűnt, a Mercedes bojkottja kiterjed a gyár többi motorsportsorozatára is, azonban a Formula E 2021-es bajnokaként a Mercedes Formula E csapatának pilótája, Nyck de Vries mégis az autója társaságában vehette át a díját.

Természetesen de Vries – aki azóta már a Mercedes F1-es autóját is vezette Abu Dhabiban a fiatal pilóták tesztjén – sem kerülhette el azt, hogy az F1-es szezonzáróról kelljen beszélnie, a holland pedig magát az F1-gyel kapcsolatban objektív nézőnek tartja magát.

Még több F1 hír:

„Egy kicsit úgy érzem, mintha Lewistól elvették volna ezt a címet, mert a szabályokat nem a leírtaknak megfelelően követték” – nyilatkozta de Vries a holland NOS-nak. „A sportok esetében azt gondolnád, minden sportszerűen dől el, azonban a történtek megleptek, mert egyszerűen nem értettem, hogy mi történik.”

„Max megérdemli a bajnoki címet, efelől nincsenek kétségeim. Objektív szurkolónak tartom magamat, aki szeret motorsportot nézni. Ennek fényében különösen sokkolt, ahogyan a versenyigazgatóság kezelte (a biztonsági autó körüli) helyzetet.”

De Vries nyilatkozata még az enyhébbek közé tartozik a Mercedes kötelékébe tartozó pilóták véleményei között: Hamilton jövő évi csapattársa, George Russell a futam leintését követően elfogadhatatlannak nevezte az eseményeket, a közösségi médiás posztja különösen őszinte érzelmekkel volt megtöltve a PR posztok korában.

Norris: „Sokkal többet érdemeltünk volna”

megosztás
hozzászólás
Alonso kapta az év pillanata díjat 2021-ben az FIA gáláján
Előző cikk

Alonso kapta az év pillanata díjat 2021-ben az FIA gáláján

Következő cikk

Bár 2024-ig szól a szerződése, hamarabb leléphet Leclerc a Ferraritól – olasz sajtó

Bár 2024-ig szól a szerződése, hamarabb leléphet Leclerc a Ferraritól – olasz sajtó
Hozzászólások betöltése