De Vries a menesztése után egy nappal máris korábbi főnökével egyeztetett

24 órával azok után, hogy Nyck de Vriest elküldték az AlphaTauritól, a holland versenyzőt Monacóban kapták lencsevégre, ahol egy kávézóban beszélgetett Toto Wolff-fal.

Nyck de Vries, Scuderia AlphaTauri

A 28 éves De Vries kapcsán kedden érkezett a hír, hogy az AlphaTauri a szezon hátralévő részében már nem számít a szolgálataira, és a helyére Daniel Ricciardót ültetik be. Miközben talán számítani lehetett erre a forgatókönyvre, a korábbi F2-es és FE-bajnok most hirtelen mégis ülés nélkül találta magát.

És itt jöhet be a képbe Wolff, aki nagyon jól ismeri őt, hiszen De Vries évekig a Mercedes kötelékében volt, F1-es tartalék- és tesztpilóta volt, valamint ugye az elektromos szériában a gyártó színeiben ért fel a csúcsra.

Ezek alapján tehát nem meglepő, hogy Wolff-fal látták, de persze azt nem lehet tudni, miről folyt a diskurzus kettejük között. A Mercedes egyébként még az év elején arról beszélt, hogy ha úgy adódik, szívesen visszafogadnák De Vriest valamilyen formában.

Hogy merre tarthat ezek után a jövője, azt szintén nehéz megjósolni. A The Race írása szerint azonban egy lehetséges opció a Formula E-be való visszatérés lenne, ahol talán a Nissannál vagy a Maseratinál kaphatna szerepet.

 

Helmut Marko eközben a menesztése kapcsán arról beszélt, hogy De Vries vélhetően még szép karriert futhatna be mondjuk a megbízhatósági versenyzésben, ha már a Forma–1-ből kikerült, és valószínűleg állandó helyet már nem fog találni magának.

Hogy miért csak tíz verseny jutott neki a királykategóriában, arról Marko beszélt részletesebben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas komoly követelést fogalmazott meg csapata felé a rossz formájuk közepette
Következő cikk Hamilton a 2021-es Brit Nagydíjról: Csak meg akartam élni a pillanatot...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország