De la Rosa: „Nehéz mit csinálni versenyzőként, ha 800 kg-os az autód”

Az egykori spanyol F1-es pilóta és tesztversenyző kihangsúlyozta, amire a mostani mezőny tagjai is elég sokat panaszkodtak az első teszt alkalmával: egyszerűen túl nehezek a mostani masinák, az utóbbi években tapasztalható súlynövekedés pedig semmiképp sem jó.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Fotót készítette: Erik Junius

Az utóbbi időszakban egy kisebbfajta vita bontakozott ki az alakulatok között, melynek középpontjában az új gépek minimum súlya áll, amelyet eredetileg 795 kilogrammban határoztak meg 2022-re.

A legtöbben azonban ezt túl alacsonynak tartják, persze főként azért, mert ők nem tudnak lemenni erre a szintre, a súlytöbblet pedig teljesítményhátrányt eredményez. Ennek fényében azért lobbiznak az FIA-nál, hogy emeljék meg a súlyhatárt, amire talán sor is fog kerülni.

A hírek szerint csupán az Alfa Romeo és a McLaren van a 795 kiló közelében, az összes többi autó pedig túlsúlyosnak mondható. Miközben azonban a mérnökök talán örülnének a változásnak, mert így nem kell azon törniük a fejüket, hogy miként lehetne könnyíteni az autón, addig a versenyzők már így is szomorúan veszik tudomásul a realitást.

Még több F1 hír:

A barcelonai teszt alkalmával szinte minden pilóta érintette a nyilatkozatában, hogy nem tetszik neki igazán, hogy ennyire nehézzé váltak az idei masinák, melyek vezetése így több területen is trükkössé válhat, de főleg a lassú kanyarok és a fékezés okozhat gondokat.

Pedro de la Rosa, akinek rengeteg tapasztalata van a 2000-es évekből, amikor még a mostaniakhoz képest szinte pehelykönnyű autókkal versenyeztek, szintén kifejtette nem túl hízelgő véleményét a téma kapcsán.

„Amikor elkezdtem versenyezni a Forma–1-ben, a minimum tömeg még 600 kilogramm volt. Manapság már majdnem 200 kilóval nehezebbek ennél a kocsik. Ne felejtsük, hogy a legjobb pilóták jelenthetik a különbséget, amikor könnyű, nehezen vezethető és ideges autókkal kell boldogulniuk. Ezen érdemes lenne elgondolkodni.”

De la Rosa szintén kiemelte, hogy csak a 2014-ben kezdődött hibrid korszak folyamán 100 kilót nőtt az autók súlya, hiszen 2014-ben még 690 kg volt a minimum. Érzése szerint mindenképpen érdemes lenne vetnie erre egy pillantást az F1-nek, mert rossz irányba haladnak a dolgok.

Wolff utálja a Drive to Survive új évadát

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff beszólt Ecclestone-nak a Netfilx-sorozat kapcsán
Következő cikk Briatore visszatér a Forma-1-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország