BRÉKING

De la Rosa: Már decemberben tudtam, hogy jó lesz az idei Ferrari

A veterán spanyol tesztpilóta már decemberben tudta, hogy jó lesz az idei Ferrari, mely remek adatokkal szolgált a szimulátorban.

Pedro de la Rosát azzal a céllal szerződtette le a Ferrari, hogy a spanyol versenyző segítsen az új szimulátoruk megépítésében és annak fejlesztésében. De la Rosa hatalmas tapasztalattal rendelkezik ezen a területen, aki éveken át volt a McLaren tesztpilótája.

Nem mellesleg Woking a mai napig a legjobb és legmodernebb szimulátort tudhatja magáénak, amit Lewis Hamilton is megerősített. 2008 és 2014 F1 világbajnoka elmondta, sokszor semmit sem kellett állítaniuk az autójukon a szimulátoros tesztjüket követően, annyira pontos volt a rendszer a valósághoz képest.

De la Rosa a spanyol médiának beszélt a Ferrariról, amit tavaly év végén el kellett hagynia:

„A Ferrari most jó formában van. Az autó jól megy és a csapat egy nagyon jó előszezont teljesített. Egyértelmű, hogy nem mutatták meg azt, hogy mire képesek, így más üzemanyag-terheléssel mentek, mint a többiek. A gép azonban jól reagált a különböző változtatásokra és versenyképesnek tűnt. Jerezben nagyon gyorsak voltak, majd Barcelonában fokozatosan visszavettek, és ez tudatos volt.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„December utolsó hetében még teszteltem az autóval a szimulátorban, és tudtam, hogy a 2015-ös gép jó lesz. Nem sokkal később kiderült, hogy a valóságban is ugyanúgy megy az autó.”

„A Mercedes dominancia azonban aggodalomra adhat okot. Aggasztó, mert nagy különbségek várhatóak a javukra Ausztráliában. A Forma-1 egy nagyon furcsa sport, ahol érdekes dolgok történnek… De nem tudom, hogy van-e igazi fegyver a Mercedes ellen. Ezt senki sem tudja… Ha fogadnom kellene, akkor a Mercedesre tennék, mivel tavaly év végén is nagy volt az előnyük.”

http://youtu.be/TotxVL7_ABE?t=40m12s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szenzációs felvételek az F1-es téli tesztekről: Irány Ausztrália!
Következő cikk De la Rosa: Alonso a világ legjobb versenyzője, és remélem, olyan autót is kap majd a McLarennél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország