BRÉKING

De la Rosa: Alonso a világ legjobb versenyzője, és remélem, olyan autót is kap majd a McLarennél

A spanyol honfitárs továbbra is Fernando Alonsót tartja a legjobb versenyzőnek a Forma-1-ben, azonban ez mit sem ér, ha a McLaren versenygépe nem lesz elég versenyképes.

Erre remek példa lehet 2010 és 2012, amikor Alonso erőn felül teljesített a Ferrarinál, és majdnem megnyerte a világbajnokságot, noha közel sem alatta dolgozott a legjobb autó.

A spanyol világbajnoknál tavaly betelt a pohár és a sikertelenségek után úgy döntött, hogy távozik és visszatér a McLarenhez.

Tette ezt annak ellenére, hogy a Ferrarinál nagyon komoly szerkezeti átalakítások mentek végbe, és a szerződése 2016-ig érvényes volt, amit az olaszok meg akartak vele hosszabbítani.

Alonso végül egy olyan McLarenhez tért vissza, ahol szintén csak szenvedtek az elmúlt években, és a Honda „újoncként” fog szerepelni az idei szezonban az új V6-os motorjával, amivel a többi csapat már maga mögött tudhat egy teljes szezont.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A téli tesztek nagyon sikertelenek voltak a McLaren számára, ami elsősorban a Honda problémáinak tudható be. A GP-1ive.hu korábban már beszámolhatott arról, hogy Ausztráliában például 100 lóerővel adhat le kevesebbet a Honda erőforrása, köszönhetően a megbízhatósági gondoknak.

Pedro de la Rosa, aki éveken át dolgozott a McLarennek tesztpilótaként, bízik benne, hogy a korábbi csapata egy jó autót ad majd honfitársa alá, aki nem adja fel és meg akarja szerezni a harmadik címét.

„Fernando Alonso személyében övék a világ legjobb versenyzője, de neki is szüksége lenne egy versenyképes autóra, amivel bajnokságot

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De la Rosa: Már decemberben tudtam, hogy jó lesz az idei Ferrari
Következő cikk Megdöbbentő Mercedes előny a teszteken

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország