De la Rosa: 2006-ban a McLaren nem támogatott, Hamiltonra figyeltek
Pedro de la Rosa szerint igazán lenyűgöző az, ahogy a Williams alakulata kiáll Logan Sargeant mellett. Az egykori F1-es szerint az ő esetében 2006-ban nem ez volt a helyzet.
Nagy potenciál lakozik Logan Sargeantben, de egyelőre nem igazán tudja kiaknázni ezt, hiszen a versenyhétvégék többségében leginkább azzal kerül a figyelem középpontjába, hogy megtöri az autóját.
Mint ismert, Mick Schumachernek hasonló okokból kellett távoznia a Haastól, ám Steinerrel ellentétben Vowles egyelőre kitart az amerikai pilóta mellett. Egyes hírek szerint ez annak is betudható, hogy a telemetria adatok alapján Sargeant igencsak gyors. De vajon meddig nézik el neki a sorozatos hibákat?
„Azt gondolom, hogy a Logannal kapcsolatos helyzet teljesen világos” – vélekedett az F1 Nation podcastnek Pedro de la Rosa. „Megkapja a csapat támogatását, a Williamsnél mindenki támogatja, mindannyian próbálnak segíteni neki, hogy megtalálja a szükséges összhangot.”
„Ha versenyzőként érzed ezt a szintű támogatást, az sokkal könnyebbé teszi az életed. Biztos, hogy nyomás alatt van, de a csapat támogatja őt” – tette hozzá az egykori F1-es, aki a saját helyzetét hozta fel példaként, hogy milyen sokat számít ilyenkor a háttérben dolgozó emberek biztatása.
Mint ismert, Pedro de la Rosa 2006-ban a McLarentől a szezon közben meglehetősen váratlanul Juan Pablo Montoya helyére érkezett. A spanyol, felidézve az emlékeit, arra jutott, hogy a wokingiak egyáltalán nem bántak úgy vele, mint ahogy kellett volna.
„Emlékszem, 2006-ban, amikor Juan Pablo Montoya helyére kerültem, mindig csak egy nagydíjra terveztek velem. Minden egyes nagydíj után azt mondták nekem, hogy lesz még egy lehetőséged, lesz még egy lehetőséged. Eközben Lewis Hamilton a kispadon várta, hogy helyettesítsen engem.”
„Ez nagyon nyugtalanná tett. Azt hiszem, ez tényleg sok sebességembe került, azt mondanám, az önbizalmamba. Logannal ez teljesen más. Megvan a csapat bizalma és támogatása. James Vowles is nagyon jó ebben. Tudja, hogyan kell bánni a fiatal versenyzőkkel. Szóval nagyon bízom benne, hogy Logannak sikerül megtartania a helyét jövőre is.”
És ha már fiatal versenyzőkről van szó, Nyikita Mazepin Olaszországban készül arra, hogy újjáélessze a versenyzői karrierjét, minek után néhány vele kapcsolatos szankciót feloldottak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.