BRÉKING

David Coulthard: A hölgyeknek inkább ajánlanám a női bajnokságot, mint hogy egyáltalán ne versenyezzenek

Ha David Coulthard nő lenne, akkor biztos részt venne egy női világbajnokságban, mert ettől függetlenül még a Forma-1-es szereplésre is lenne esélye.

Nem sok olyan sportág van, ahol a nők teljesítményét azonos feltételek mellett hasonlítják össze férfi versenytársaikéval. A biliárdban, a dartsban és eddig a motorsportokban volt lehetősége a női versenyzőknek, hogy a férfiakkal egy világbajnokságban vehessenek részt. A történelemben mindig is voltak nők, akik kipróbálták magukat a motorsportban – mind a Forma-1-ben, de más szériákban is.

Amíg más kategóriákban már a nők is a show részét képezik, a királykategória már 20 éve "X kromoszóma mentes övezetté" vált, legalábbis, ami a futamokat illeti. Emiatt jött az ötlet nemrég, hogy indítsanak egy női világbajnokságot a Forma-1 keretein belül, amiben a legtehetségesebb női versenyzők tudását összemérhetnék.

A javaslat vegyes reakciókat váltott ki. Egyesek – mint például Susie Wolff is – nem vennének részt benne, mert nem érdekli őket. Habár David Coulthard nem nő, elmélázott rajta, hogy nőként hogyan döntene: „Ha aközött kellene választanom, hogy egy női világbajnokságban vehetek részt, vagy pedig egyáltalán nem versenyezhetek a Forma-1-ben, akkor az elsőt választanám! Hiszen ez a végső cél nem? Akkor meg miért kell tiltakozni ellene?”

A korábbi skót versenyző hangsúlyozta, hogy a részvétel a női bajnokságban nem járna automatikus kizárással a Forma-1-ből. A királykategória a legtehetségesebb hölgyeket továbbra is tárt karokkal várná. „Mi akadályozza, hogy mind a kettőben részt vegyenek? „ – tette fel az elméleti kérdést a Telegraph előtt, és felidézte azokat az időket, amikor még a versenyzők egyszerre a Forma-1-ben és a Forma-2-ben is versenyeztek. „Ez egy lehetőség lenne a hölgyeknek, hogy bizonyítsanak.”

Az ötlet lelkes támogatója Carmen Jorda, akit nemrég nevezetek ki a Lotus fejlesztői versenyzőjének, de mivel nincsenek eredményei a kisebb kategóriákból, így szinte biztos, hogy a pilótafülke közelébe sosem juthat. Egy női bajnokságban viszont biztos helye lehetne: „12 éves korom óta versenyzek, és sok olyan nőt láttam, akik megpróbáltak eljutni a csúcsra. Senkinek sem sikerült. Miért ne próbálhatnánk meg még egyszer?” – nyilatkozta a Sky Sports F1-nek.

Max Verstappen szintén támogatja a női világbajnokság ötletét, mert kételkedik benne, hogy női kollégái a Forma-1-ben is megállnák a helyüket: „Azt gondolom, hogy nincs elég fizikai erejük.” – mondta a holland a Telegraphnak – „És talán az is igaz, hogy a nők egy része jobban félne a volán mögött.” – a fiatal holland szerint az is elképzelhető, hogy a kerék-kerék elleni csatában a nők húznák a rövidebbet férfi versenytársukkal szemben.

&feature=youtu.be&t=28m8s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa tart attól, hogy a Williams az alacsonyabb költségvetése miatt visszaesik a középmezőnybe
Következő cikk Lewis Hamilton: Sosem olvasom el, amit rólam írnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország