Daniel Ricciardót kedves videóval köszöntötték a McLarennél

Daniel Ricciardo két év után elhagyja a Renault alakulatát, hogy az idei szezontól a McLaren pilótájaként álljon fel a rajtrácsra. A mosolygós ausztrál közkedvelt szereplője a sorozatnak, ami a wokingiak által készített kedves videóból is kiderül.

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo, McLaren

Daniel Ricciardo

2021-re nagy változások mentek végbe a Forma-1-ben: két év után visszatér a sorozatba Fernando Alonso, Carlos Sainz csatlakozik a Ferrarihoz, Sebastian Vettel pedig a nagy reményekkel készülő Aston Martin csapatát fogja erősíteni.

Ráadásul ha ez nem lenne elég, három újonc pilóta is megejti a debütálását a sorozatban 2021-ben, köztük az a Mick Schumacher is, aki a tavalyi év során megnyerte az F2-es bajnokságot. De ott van Juki Cunoda, a Red Bull reménysége, valamint a botrányokkal nagy ismertséget szerző Nyikita Mazepin is, tehát sok izgalmat tartogat az új idény.

Még több F1 hír:

A pilóták és csapatok a két szezon között jól megérdemelt pihenésüket töltik, azonban lassan újra magukra kell ölteniük a felszerelést, hiszen márciusban kezdetét veszi az új idény a Barherinben esedékes előszezoni tesztekkel.

Daniel Ricciardo már új csapatával készül, a McLaren pedig egy szívhez szóló üzenettel kedveskedett az ausztrálnak. A csapattagok mondanak néhány szép szót, így köszöntik új versenyzőjüket, a családias légkört látva pedig nem kételkedhetünk abban, hogy Ricciardo remek otthonra lel a wokingiaknál.

Button a Williamsnél folytatja!

 

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: "A Magyar Nagydíjon kapott büntetésem volt a legigazságtalanabb”
Következő cikk A Ferrari 7(!) pilótával tesztel jövőhéten Fioranóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország