Ricciardo szerint a Renault nagyon szeszélyes, és motorerőben nem léptek előre

Daniel Ricciardo megerősítette, hogy a Renault új motorja megbízhatónak tűnik, és ez jó előrelépés számukra, de az erőt illetően ugyanott maradtak, mint az első specifikációval.

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Renault F1 Team ausztrál versenyzője eddig egy igen nehéz szezont fut. Ez az első éve a Renault-val, melynek az autója sokak számára csalódás lehet, mivel a gép nem emelkedik ki a középmezőnyből, és a top-csapatok még messzebbre kerültek. Ezzel együtt a megbízhatóság is közbeszólt, ami miatt Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is fontos pontokat bukott el.

Még több F1 hír:

A szombati időmérő edzésük Barcelonában felemásra sikeredett: Hülkenberg már a Q1-ben kiesett, de csak egy hajszálon múlt, hogy ne Ricciardo kerüljön ebbe a helyzetbe. Az ausztrál ott volt a Q3-ban, ám a bakui rajtbüntetése miatt a 13. helyről fog indulni.

„Összességében elégedett vagyok azzal, hogy bejutottam a Q3-ba, bár a büntetésemmel valamivel hátrébb fogok kerülni, ami soha nem ideális. Soha nem ideális, mivel ilyenkor nagyobb az esélye annak, hogy történik veled valami, vagy beragadsz valaki mögé, és ezen a pályán nem könnyű az előzés. A középmezőny pedig még mindig nagyon szoros, és ez az időmérőn is jól látszott. Egy kis hiba, és nagyon könnyen kieshetsz a Q2-ben.”

„Sajnos egyelőre nincs meg a következetesség a részünkről, mivel az autó néha elég jó, máskor pedig nem. Még mindig egy kicsit nehéz olvasni ebből. A szabadedzésen például jól éreztem magam, és nem változtattunk túl sokat az autón, de úgy éreztük, hogy szombatra megint történt valami. Az időmérőn azonban kicsit közelebb tudtunk kerülni, ahol szükségünk is van rá. Ismerünk néhány ilyen okot, hogy ez miért van, de nem teljesen világos, hogy miért vagyunk egyszer jók, majd a következő pillanatban már nem.”

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leaves the garage

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leaves the garage

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

„Pénteken a pályán az új frissítéseinkkel mindent nagyon jónak éreztem. A nap folyamán úgy éreztem, hogy vesztettünk az egyensúlyból, de csak amiatt, mert az autó korábban erős volt, és szerintem csak arra van szükségünk, hogy visszatérjünk erre a szintre. Ez a hétvége eddig jobban kiegyensúlyozott volt, mint korábban, így tegnap meglehetősen optimista voltam, mert tudom, hogy az autó elég jó. De mint mondtam, nagyon szoros a mezőny, és a Haasnak van némi tempóelőnye, így még mindig találnunk kell valamit. A hosszú etapok ígéretesek, de ez egy kemény pálya az előzések miatt, szóval fontos volt az időmérő.”

„Nem akarom azt mondani, hogy keményebben kell dolgoznom a csapatnál, mint a Red Bullnál. Ott is keményen dolgoztam, de igen, most kicsit nehezebb megszereznem azt, amit akarok, és nyilvánvalóan a Red Bullnál már mindent ismertem, és egy nagyon erős autó volt alattam. Itt a 3-as és a 9-es kanyar mondhatni kényelmes volt azzal az autóval, míg most más a helyzet. Nem mindig egyszerű megtalálni ezeket a pontokat, kezdve a fékezésekkel, és a kanyarsebességgel. A gumikra is jobban kell figyelnem, így talán a következő kanyart már nem támadom olyan agresszíven. És ez pedig időveszteség.”

Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Caricatures of Nico Hulkenberg, Renault F1 Team, and Daniel Ricciardo, Renault
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leaves the garage
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Pierre Gasly, Red Bull Racing, Daniel Ricciardo, Renault and Thomas Maubant
Daniel Ricciardo, Renault takes a selfie with a fan
Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leads Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leads George Russell, Williams Racing FW42, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leads George Russell, Williams Racing FW42
Charles Leclerc, Ferrari SF90, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniil Kvyat, Toro Rosso STR14, leads Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19, leads Kevin Magnussen, Haas F1 Team VF-19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
Lance Stroll, Racing Point RP19, leads Lando Norris, McLaren MCL34, and Daniel Ricciardo, Renault R.S.19
37

„A cél az, hogy ott legyek vasárnap a pontszerzők között. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk ezért küzdeni. Szerintem elég gyorsak leszünk, de sok függ attól, hogy milyenek lesznek az első körök, és tegnap úgy tűnt, a Toro Rosso és a McLaren kicsivel gyorsabb a hosszabb etapokon. Meglátjuk, de őket is érinteni fogja az, hogy nehéz előzni.”

„Az új motor elsősorban a megbízhatóságról szól. 99%-ig biztos vagyok benne, hogy az energiafogyasztás megegyezik azzal, ami Bakuban volt. A megbízhatóság azonban jobbnak néz ki ezzel a motorral, ami fontos. Nem tudom, hogy mikor kapjuk meg azt a verziót, ami ténylegesen az erőről fog szólni. Ez talán nyár előtt lesz. A megbízhatóság azonban most jónak tűnik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Hamilton Q3-as hibája: ezen ment el a pole?
Következő cikk A Mercedes nagyon el tudja képzelni Vettelt a csapatuknál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország