Daniel Ricciardo értékelte a mai napot: Minden simán ment!

Daniel Ricciardo egyelőre óvatosan közelíti meg a teszten mutatott teljesítményét, és elmondta, hogy mielőtt megítélné, valójában mennyire is jók, szeretné látni, hogyan mennek hűvös körülmények között.

Lando Norris, McLaren MCL35M and Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Habár a Forma-1 rajongói úgy látják, hogy az MCL35M gyorsaságával és stabilitásával minden a legnagyobb rendben van, Daniel Ricciardo igyekszik visszafogott maradni. Az ausztrál a mai napot a 9. helyen zárta 52 megtett körrel.

Ricciardo arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddigiek során kizárólag meleg körülmények között hajtott ki a pályára, ez pedig megnehezíti annak a megítélését, hogy az autó hogyan teljesít kicsit hűvösebb időjárásban.

„Ez nem annyira reprezentatív most, mint amihez itt hozzászoktam, természetesen az autó csúszkál és mozog, szóval nem annyira felvillanyozó érzés. De a pályához képest relatíve jól teljesítünk.”

Még több F1 hír:

„Szóval igen, úgy gondolom, hogy 24 órával később valószínűleg jobban meg fogom érteni, hogy mennyire voltunk kiegyensúlyozottak. De úgy gondolom, tudod, hogy a szél irányának 180 fokos megváltozásával egész szilárdak voltunk, egyértelműen több a pozitívum ezekben a pillanatokban.”

„Úgy gondolom, hogy minden simán ment. Nem tudom, hogy mi mehetett volna jobban. A gyorsabb köridők! De általában véve szerintem nagyon jó volt. Megtettük azokat, amiket elterveztünk.”

„Úgy hiszem, holnap egy esti etapot csinálok, és ez teljessé teszi a képet. Nyilvánvalóan a verseny és a kvalifikáció is este lesz, szóval vélhetően jobban meg fogom érteni, hogy hol vannak az autó határai a normális körülményekhez viszonyítva.”

Hamilton megpördült, Vettel váltóhibával szembesült...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: „Nem vagyunk gyorsak, megbízhatósági problémáink vannak...”
Következő cikk Murray Walkert gyászolja a Forma-1 közössége

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország