Daniel Ricciardo az állapotáról beszélt

Az AlphaTauri versenyzője, Daniel Ricciardo újabb fejleményeket osztott meg az állapotáról, és hamarosan kiderül, hogy rajthoz tud-e állni a Katari Nagydíjon.

Daniel Ricciardo, AlphaTauri

Daniel Ricciardo a hollandiai kéztörése óta nem tudott rajthoz állni a Forma-1-ben, és nemrég a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is azt mondta, hogy nem valószínű a katari visszatérés az ausztrál számára.

Ricciardo távollétében Liam Lawson vezeti az AlphaTaurit, és a csapat mérnökigazgatója, Jonathan Eddols is azzal számolt Japánban, hogy még pár versenyen együtt dolgozhatnak Lawsonnal.

Még több hír:

Az állapotával kapcsolatosan Ricciardo egy ausztrál magazinnak szólalt meg, hozzátéve, hogy a jövő heti szimulátoros bevetésén derül majd ki, pontosan hogyan áll a felépülése:

„Érzem, hogy egyre jobb és jobb a helyzet. Az igazi teszt a szimulátor lesz, ott derül majd ki, hogy hol állok valójában. Nagyon szeretnék visszaülni az autóba, de majd jövő héten több fogunk tudni erről” – mondta Ricciardo.

Eközben a korábbi csapatfőnök 2 pilótát látna szívesen a Red Bullnál, és kiderült, mekkora kárt okozott Hamilton autójában Perez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Marko csak azért piszkálja Perezt, hogy motiválja őt”
Következő cikk Az Aston F1-es csapata komoly veszteséget könyvelhetett el 2022-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország