D’Ambrosio pontot akar szerezni a beugrón

Jerome D’Ambrosio tudja, hogy hatalmas lehetőség előtt áll, és a megfelelő módon akarja viszonozni a bizalmat. A Lotus F1 Team csapatfőnöke elmondta, hogy bíznak Romain Grosjean ideiglenes helyettesében.

Fotó: Lotus F1 Team

Mint az várható volt, a Lotus F1 Team teszt- és tartalékversenyzője ugrik be az eltiltott Romain Grosjean helyére. A belga versenyző nagyon várja a futamot:
 
„Mindig is az volt a vágyam 2012-re, hogy visszaüljek egy Forma-1-es autó ülésébe, így két kézzel fogom megragadni ezt a lehetőséget”- mondta JDA.
 
„Monza egy fantasztikus pálya, és már nagyon várom, hogy pénteken a pályán legyek. Harmadik versenyzőként minden nagydíjon együtt dolgoztam a csapattal, és ott voltam minden megbeszélésen és meetingen, amin a versenyzők is jelen voltak. Ebből a szempontból remekül fel vagyok készülve. Monza egy fenséges pálya, de egyben elég technikás is, ennélfogva nem becsülöm alá az előttem álló kihívást.”
 
„Szeretném meghálálni a hitet, amit a csapat irántam tanúsít, azzal, hogy elég sok pontot hozok el a versenyről. A vasárnapi futam után vissza fogom adni a volánt Romain-nak, és remélem, hogy ez az egy bemutatkozás Olaszországban lehetővé fogja tenni azt, hogy teljes mértékben megmutassam a képességeimet.”
 
Boullier, aki egyben JDA menedzsere is, elmondta, hogy nem véletlenül esett a választás a belga versenyzőre:
 
„Amikor harmadik versenyzőként szerződtettük le Jeromét, akkor egy olyan személlyel szerződtünk, aki nagyon motivált, friss, tehetséges, és végigversenyezte az egész 2011-es szezont.”
 
„Tudjuk, hogy Jerome remekül integrálódott a csapatba, és jó munkát végzett Mugellóban, amikor vezette az E20-at. Most egy nagydíj kihívásával áll szemben Monzában, ami szintén kihívást jelent, mindezt egy olyan autóban, ami képes a dobogón végezni.”
 
„Egy dolog biztos: félig olasz, és úgy vélem biztos vagyok benne, hogy a nézők melyik versenyzőt fogják támogatni – leszámítva Fernandót! Kemény feladat lesz Jerome számára, de minden módon támogatni fogjuk, hogy egy jó eredményt érjen el.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING