BRÉKING

Dagad az FIA bankszámlája: 297 600 euró folyt be az F1-es büntetésekből 2013-ban

Eredményes évet zárt az FIA, már ami a büntetésekből befolyó összeget illeti. Tavalyhoz képest jelentősen emelkedett a végösszeg, de a versenyzők lényegesen kevesebbet fizettek be 2013-ban.

A címben szereplő összeg bő 100 ezer euróval több annál, mint ami 2012-ben folyt be az FIA-hoz. A 19 nagydíjon összesen 117 büntetést róttak ki, mindezt három kategóriában – írja az Auto Motor und Sport. 44 alkalommal pénzbírsággal sújtották a vétkest, 23 alkalommal figyelmeztetésben részesült a delikvens. Webbernek utóbbiból három is jutott, így Koreában 10 rajthelyes büntetést kapott. A versenyzőknek összesen 20 alkalommal kellett hátrasorolniuk a rajtrácson: három, öt, vagy tíz helyet.

Áthajtásos büntetésből 24 jutott az idei évre: háromszor a 10 másodperces stop and go-t alkalmazták. Webber, di Resta és Räikkönen kénytelen volt egy-egy alkalommal a rajtrács végéről vagy a boxból rajtolni, mivel gondok adódtak az autóikkal az időmérő után. A finn bajnoknak Abu Dhabiban, idei utolsó versenyén gyűlt meg a baja a padlólemezzel.

A legtöbb „bűntény” a Brit Nagydíjon történt: összesen 10 alkalommal kellett alkalmazni valamilyen megrovást. Malajziában, Olaszországban, és Abu Dhabiban csak háromszor fogott vastagon a stewardok ceruzája. Ezeken Derek Warwick, Danny Sullivan és Martin Donnelly volt a negyedik versenybíró.

A pénzbírságok tekintetében 297 600 euró a végösszeg: a versenyzők 25 600 eurót visznek, a csapatok része a fennálló 272 ezer euró. A versenyzők között Bottas vezet 6700 eurós csekkel. A csapatoknál a Williams végzett az első helyen: 125 ezer eurós végösszeg, amiért két alkalommal leesett a kerék az FW34-ről, egyszer pedig a boxban vétettek. A Red Bullnak 60 ezer euróba került az év a büntetések terén.

Bottast öt alkalommal büntették, leginkább azért, mert gyors volt a boxban. Räikkönen összesen 2400 eurót csengtetett be az FIA kasszájába, mindezt négy gyorshajtás miatt. Ugyanez a mutatója van der Gardénak is. Bianchi volt a leggyorsabb a boxutcában: Malajziában 74 km/órával hasított, mindez 2800 euróba került neki. Vettel „lassúra vette a figurát” – legalábbis a boxban. Szingapúrban mindössze 200 eurója bánta az esetet.

Tavaly 194 200 euró folyt be büntetésekből: ebből 156 700 euró érkezett a versenyzőktől. Tehát idén jelentősen emelkedett a tétel, de a versenyzők részéről jelentős javulás mutatkozott. 2011 egy meglehetősen rossz év volt az FIA-nek: mindössze 94 600 euró érkezett. A versenyzők és a csapatok 44 600 : 50 000 arányban osztoztak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Autótörések, motorhibák és szenvedés vár a Forma-1 mezőnyére az első teszten?
Következő cikk Grosjean: Keringő helyett néha úgy táncoltam, mint Prodigy

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország