Interjú

Czollner Gyula: Nem szeretném megélni, hogy az F1 legyen a COVID első sport-áldozata – exkluzív

Czollner Gyula szerint jelenleg a Forma-1-nek sokkal nagyobb problémája van annál, mint hogy ki melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A korábbi F1-es kommentátor ezenkívül tippelt is a szezonnyitó verseny előtt: ekkor azt mondta, szerinte Charles Leclerc lehet a világbajnok.

Czollner Gyula

Fotót készítette: Czollner Gyula

Július elején indult a Forma-1 2020-as szezonja, viszont még nem tudni, hogy hány verseny kerül megrendezésre a koronavírus-járvány miatt sokat csúszó szezonban. A hu.motorsport.com az új F1-es idényről is megkérdezte a korábbi F1-es kommentátort, Czollner Gyulát, aki szerint fontos kérdés, hogy mi lesz a csapatokkal, illetve tippelt is a szezonra.

Szerinted hajlandóak lesznek nagyobb kockázatot vállalni a versenyzők a szezon kiszámíthatatlan hossza miatt?

„Nem hiszem, sőt. Szerintem sokkal nagyobb értéke lesz a biztos pontszerzésnek, mert nincs idő javítani. Egy ilyen kevés futamos bajnokságban a nullázás a legfájóbb. A bajnokság elején átfuthat a versenyzők agyán, hogy biztos megér-e annyit egy rizikós előzés, és hogy nem fontosabb-e ennél a biztos pontszerzés.”

„Sokkal nehezebb lesz így, mert egy normál bajnokságban azt tudod mondani, hogy ha egyszer-kétszer eldobod, még mindig van időd javítani. Most meg azt sem tudod, hogy mennyi van hátra! De nyilván ez a dolog a versenyzőn is múlik, mert más a helyzete Hamiltonnak, és más egy középmezőnyben versenyzőnek.”

 

„A középmezőny pilótája mondhatja azt, hogy ha folyamatosan pontokat szerez, miközben elöl hibáznak, akkor elég jó helyen végezhet év végén. Ha viszont például Hamiltonnak nem sikerül jól néhány verseny, akkor lehet, hogy azt gondolja majd, hogy minden mindegy alapon mehet, hiszen a VB-cím a tét. Mert szerintem neki a második hely nem opció, csak a hetedik világbajnoki cím.”

„Egy ilyen szezonban sok múlhat a szerencsén is: egy műszaki hiba vagy egy defekt miatt akár el is úszhat minden, de szerintem tíz futamon is ugyanazok lennének az esélyesek, mint egy normál idényben.”

Mit gondolsz, hova fog kifutni a pilótakeringő 2021-re?

„Szerintem most sokkal fontosabb kérdés a pilótapiacnál az, hogy mi lesz magukkal a csapatokkal. Az elsődleges kérdés, hogy marad-e a Mercedes. Sokan beszélnek arról, hogy Toto Wolff csatlakozhat Lawrence Strollhoz, miközben egy csomó csapatnak billeg a helyzete. Nem tudhatjuk, hogyan tudják egyben tartani a kártyavárat, és hogy nem omlik-e össze.”

„Tehát szerintem ez most fontosabb kérdés, mint hogy Vettel megy-e az Aston Martinhoz. A Renault az F1-es folytatás bejelentése ellenére most globálisan óriási bajban van. Azt gondolom, hogy a Forma-1 most nagyon gyenge lábakon áll, sokkal gyengébben, mint a MotoGP, és pillanatok alatt kerülhet óriási gondba az egész cirkusz.”

„Itt nagyon sok csapat már nem dőlhet be, hiszen nincs is sok csapat. Ha a mostani 10 csapatból bedőlne kettő, akkor már elég szegényes lenne a bajnokság és a képi látvány. A MotoGP-ben talán azért is jobb a helyzet, mert valamivel olcsóbb. Ott még nem hallottam olyat egyik gyártótól sem, hogy a koronavírus-járvány miatt kivonulnak a sportból, míg az F1-ben napról napra szó van erről.”

„Én majdnem biztos vagyok abban, hogy a Mercedes ki fog szállni, és a cáfolás ellenére nagyon tartok attól, hogy csak motorgyártóként maradnak. Lövésem sincs, mi lesz ennek a vége, abban viszont biztos vagyok, hogy az évi 20-30 millió eurós fizetéseket el lehet felejteni. Itt komoly átalakulás előtt áll a sport, nem véletlenül tolják a költségcsökkentést. A sportág jövője nagyon érzékeny, tehát szerintem először jussunk el odáig, hogy minden csapat megmarad.”

„Elég komoly a Forma-1 új generációja: itt van Verstappen, aki már több mint 100 versenyt teljesített, és attól függetlenül, hogy még nem lett világbajnok, nagyon nagy tehetségnek tartom. Mellette megjelent Leclerc, akit már nagyobb tehetségnek tartanak nála. És ott van még Norris, Russell és Ocon - én ezt az ötöst tartom a jövő nemzedékének.”

„El kellene kezdeni építeni a jövő generációját, miközben azt is értem, hogy jól csengő nevek kellenek: Alonso visszatérése nagyon jót tesz PR-szempontból, ahogy Vettel maradása is jó lenne, viszont ez nem a jövő. Egyszerre kellene építeni és a jövőt és megtartani a múltat, csak ennyi hely nem lesz.”

Czollner Gyula

Czollner Gyula

Fotó készítője: Czollner Gyula

„Alonsónak megvan a helye a Renault-nál, míg ha Raikkönen visszavonul, akkor jöhetne a helyére Mick Schumacher az Alfához, ami megint jó lenne PR-szempontból, és így nem is maradna német nélkül a Forma-1.”

„Gyakorlatilag a mezőny felénél elég bizonytalan a helyzet. Érdekes, hogy mi lesz ebből 2021-re, miközben azt sem tudjuk, hogy lesz-e második hulláma a járványnak, mert ha lesz, akkor 2021 márciusában sem tudnak elindulni a világbajnokságok.”

„Nem szeretném azt megélni, hogy a Forma-1 legyen az első sportág, ami a koronavírus áldozata lesz. Azért sem igazán tudok a pilóta-kérdésre fókuszálni, mert ennél sokkal komolyabb gondok vannak jelenleg.”

Czollner Gyula az osztrák versenyhétvége előtt tippelt is – ekkor még nem lehetett tudni, hogy tempó alapján nem tűnik élmenőnek a Ferrari, azóta viszont kiderült, hogy Martin Brundle szavaival élve siralmas a maranellói istálló helyzete.

„A Forma-1-ben azt érzem, hogy az új autók érkezésével jöhet majd változás, Hamilton egyeduralmát pedig a Mercedes esetleges kivonulása törheti meg. Ha új kezekbe kerül a csapat és megcsappan hirtelen a büdzsé, akkor sanszos, hogy lehet változás. A téli tesztekből semmit nem lehet megtudni, esetleg Verstappen és Leclerc sózhat oda egyet Hamiltonnak.”

„Tényleg csak egy technikai hiba vagy egy defekt kellhet ahhoz, hogy Verstappen vagy Leclerc letaszítsa Hamiltont a trónról. Szomorú ezt kimondani, de ezeknél a fiúknál majdnem mindegy a második vagy a harmadik hely, mert mindenki világbajnok akar lenni, hiába nagy dolog a VB második és harmadik pozíciója is.”

„De csak hogy legyen egy tippem, azt mondom, hogy Leclerc lesz a világbajnok Hamilton és Verstappen előtt.”

 

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem Német Nagydíj a nürburgringi futam neve
Következő cikk Egy óriási rekord előtt állt az F1-es Amerikai Nagydíj a koronavírus megjelenése előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország