Cunodát megint elintézték az ellenfelek: „Felesleges” volt Stroll manővere
Juki Cunoda egymást követő második hétvégén maradt le a kockás zászlóról, miután a verseny során ütközött egyik riválisával, ez pedig érthető módon nincs ínyére, hiszen a csapata sem mutat túl erős formát mostanság.
Monzában Nico Hülkenberg volt a bűnös fél, miután egy rosszul sikerült előzési manővert kísérelt meg Cunodával szemben, amiért időbüntetést is kapott a német versenyző. Bakuban eközben Lance Stroll próbálta meg kihasználni a kínálkozó lehetőséget a verseny első körében, de ez sem úgy alakult, ahogyan azt eltervezte.
A két autó ugyanis összeért, Cunoda RB-jének az oldaldoboza pedig tulajdonképpen kiszakadt. A japán eleinte még megpróbálta folytatni a sérüléssel együtt is, de hamar világossá vált, hogy így nincs értelme tovább körözgetni, ezért feladta a viadalt.
„Nagy kár érte. Nagyon frusztráló, hogy két egymást követő futamon ez történik. Nagyon rövid délután volt, elvesztettem a lehetőséget a pontszerzésre, ami amúgy sem lett volna könnyű, de sosem lehet tudni az ilyen utcai futamokon. A 12. helyről indulni nem ideális, mert jó esély van arra, hogy összeszedsz valamilyen sérülést.”
„A folytatásban kicsit össze kell szednünk magunkat és a legjobb tízbe kell kerülnünk az időmérőn, hogy jobb helyről kezdhessük meg a versenyeket. Annak kapcsán, ami a pályán történt; szerintem ez egy felesleges manőver volt a részéről. Csak beküldte az autóját, mint akinek nincs vesztenivalója. Nem tudom, mit akart ezzel nyerni, de én nem szerettem volna megkönnyíteni a dolgát” – nyilatkozta a Stroll-lal történtek kapcsán Cunoda.
A csapattársa, Daniel Ricciardo sem teljesített sokkal jobb délutánt, hiszen ő a 13. helyen ért célba, miután meggyűlt a baja a Pirellikkel. Néhány másik versenyzőhöz hasonlóan ő is a kemény keveréken rajtolt, majd nagyon hosszúra nyújtotta az első etapját, hiszen csak pár körrel a futam vége előtt állt ki lágyakért.
Ez a taktika viszont nem igazán működött, mert szemcsésedés lépett fel nála, ami sokkal jobban befolyásolta az ő futamát, mint néhány riválisáét, akik szintén hasonló gondokkal küzdöttek. „Kemény verseny volt. Az eleje rendben volt, a közepeseken kezdők látszólag küszködtek előttem, így fel tudtunk rájuk zárkózni. Én a keményen voltam és megpróbáltam hasznot húzni belőle azzal, hogy sokáig megyek viszonylag erős tempóban.”
„Az első pár kör után azonban komoly szemcsésedés jelent meg, ami csak egyre rosszabb lett a következő tíz körben, emiatt pedig másodpercekkel futottunk rosszabb köröket. A csapat látta, hogy másoknál letisztul a szemcsésedés, nálunk viszont sokkal tovább tartott. Miután nálunk is megtörtént, ismét jobb volt a tempónk, de már túl sok teret vesztettünk.”
„Még sosem tapasztaltam ilyen szemcsésedést, körönként majdnem négy másodpercet buktam vele. Meg kell értenünk, minket miért érintett ez sokkal rosszabbul” – mondta csalódottan Ricciardo, akivel kapcsolatban elég vad pletyka röppent fel nemrég.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.