Cunoda tudatosan készül: meg akarom mutatni, hogy egy topcsapat is bízhat bennem

Juki Cunoda helyét senki nem veszélyezteti jelenleg a Forma-1-ben, és a japán pilóta úgy érzi, elkezdhetett tudatosan készülni arra, hogy a teljesítményével egy topcsapatot is meggyőzzön.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri

Nem sokan fogadtak volna a 2023-as szezon előtt, hogy az év első harmadában az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítmény a mezőnyben Juki Cunoda nevéhez fog fűződni a mezőny egyik leggyengébb autójával.

Az AlphaTauri még mindig csak 23 éves fiatalja azonban egyelőre földbe döngöli az F2-es és Formula E bajnok csapattársát, Nyck de Vriest is, és még a Red Bullt is meglepte a jó teljesítménye.

Arra egyelőre nincs esélye, hogy Sergio Perezt esetleg ő váltsa a közeljövőben, de Cunoda úgy érzi, hogy amennyiben folytatja a kiegyensúlyozott teljesítményét és a munkát, előbb-utóbb felkerülhet a topcsapatok radarjára.

„Szerintem olyan jól vezetek, mint még soha, elégedett vagyok a szezon alakulásával” – nyilatkozta Cunoda a GiveMeSportnak. „Sikerült mindig kihoznom az autóból a maximumot, ami a célom volt az idei évre.”

„Ezzel egyidőben úgy érzem, versenyről versenyre fejlődök, ami nagyon fontos. Nem volt eddig a legsimább szezon az autónk teljesítménye miatt, de azt szeretném, ha a csapat bármikor megbízhat bennem azzal kapcsolatban, hogy abból mindent kihozok.”

Miután a 2022-es szezon alatt felismerte, hogy mennyire sokat jelent neki valójában az, hogy Forma-1-es pilóta lehet, Cunoda sokkal komolyabban veszi a kötelezettségeit, és szerinte a megfelelő tapasztalattal jó opciója lehet egy topcsapat – de csak akkor, ha folytatja a fejlődését.

„Jó volt, hogy már 20 évesen megkezdhettem az F1-es pályafutásomat, még most is az egyik legfiatalabb vagyok a mezőnyben. Már nem vagyok újonc, és elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy az emberek megmondják, hogy elég jónak tartanak-e, vagy sem.”

„Meg akarom mutatni a csapatoknak, mindenkinek a Forma-1-ben, hogy mennyire jó vagyunk. Idén növelni akarom az értékemet a piacon, de nem kell görcsösen foglalkoznom ezzel, ha az apróbb feladatokba is 100%-ot adok, akkor a többi majd jön automatikusan.”

Cunoda azt is hozzátette, hogy a korábbiaktól eltérően már nem a rossz eredmények elkerülésére, hanem a színtiszta munkára koncentrál.

„Nem érzek nagy nyomást. Tudom, hogy még akkor is, ha becsúszik egy rossz eredmény, a munkával majd jönnek automatikusan az eredmények. A képlet igazából egyszerű: ha jól teljesítesz az Forma-1-ben, akkor kapsz egy jobb ülést.”

Mindeközben lehet, hogy váratlan csapattársat kap majd Cunoda az Egyesült Államokból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ez az Aston Martin legnagyobb erőssége a csapat technikai igazgatója szerint
Következő cikk Többet nem fog hullámozni a Ferrari teljesítménye? Sainz ebben nem olyan biztos

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország