Forma-1 Brazil Nagydíj

Cunoda szerint már az AlphaTauri a Forma-1 "sötét lova"

Cunoda Júki szerint már az AlphaTauri a Forma-1 „sötét lova”, miután nagy fejlesztési csomagjukkal bejelentkeztek a konstruktőri pontverseny hetedik helyére.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB19, Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

Az októberi USA Nagydíj előtt az AlphaTauri sereghajtó volt a csapatok között, hét ponttal lemaradva a kilencedik helyen álló Haastól öt fordulóval a vége előtt. Austinba azonban a csapat új padlólemezből, áttervezett motorvédő panelből, felfüggesztésből és vázelrendezésből álló csomagot mutatott be.

Az új fejlesztések bevezetése óta az AlphaTauri mindhárom versenyen pontszerző volt és a Haast, valamint az Alfa Romeót átugorva már a nyolcadikak, mindössze hét pontra lemaradva az idei autó fejlesztését korán befejező Williamstől. A jobb teljesítmény és az egyenletes pontszerző helyek révén Cunoda már „sötét lónak” tartja a csapatot:

„Nagy meglepetés. Szerintem most sötét lovak vagyunk, különösen a legnagyobb versenytársainkhoz képest, ami jól jön. Eddig három versenyen voltunk pontszerzők sorozatban, jó ritmust kaptunk el. A hátralévő versenyeken is így kell folytatnunk, már közelebb vagyunk a hetedik helyhez, meg is szerezhetjük, de mindenképpen mindent bele fogunk adni.”

Mexikóban Daniel Ricciardo kitűnő volt az időmérőn, a negyedik rajthelyét végül egy hetedikre váltotta, majd Brazíliában a kieséseknek köszönhetően Cunoda kilencedik lett, annak ellenére, hogy a japán pilóta „összesz*rta a nadrágját”, amikor egy ártatlan szituációban a fűre hajtva majdnem megpördült.

A csapat riválisai azonban mind nulláztak az Interlagoson, a két Alfa Romeo műszaki hiba miatt állt ki, Kevin Magnussen és Alex Albon a rajtbalesetben estek ki, míg Nico Hülkenberg és Logan Sargeant nem tudtak pontot szerezni. Cunoda így folytatta:

„Az autóban nagyjából úgy érzem magam, mint eddig. Nyilván jobb, nagyobb az egyensúly. Az eredmények magukért beszélnek. Hatalmas lépést tettünk, főleg az austini fejlesztésekkel. Előtte nem szereztünk elég gyakran pontokat, most háromszor egymás után. Ez magáért beszél.”

Alex Albon mindeközben a McLaren pilótáit találta meg, akik szerinte csak a csapat autójának fejlődését használják ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen megdöntötte Ascari 70 éves rekordját
Következő cikk A Pirelli szerint nem a gumikon múlik, mennyire izgalmasak az F1-es sprintek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország