Cunoda szerint ezért tudott ismét jó teljesítményt nyújtani Bakuban

Az AlphaTauri japán újonca, Juki Cunoda szerint jót tett neki, hogy az Egyesült Királyságból Olaszországba költözött, mivel így megváltozott a hozzáállása a hétvégékhez, ami Azerbajdzsánban már meg is hozta az eredményét.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02, Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost a 2021-es Azeri Nagydíj előtt Olaszországba költöztette Juki Cunodát, miután a szezonnyitó futamon látott jó teljesítménye után a fejlődése megtörni látszott.

A rutinos osztrák szakember pedig elégedett is volt a japán fiatal teljesítményével, aki F1-es karrierje során először bejutott a Q3-ba, és a 7. rajthelyét meg is tartotta a futam végéig, 6 értékes ponttal gazdagítva a csapatát.

Cunoda pedig elismerte, hogy neki is jót tett, hogy a Red Bull milton-keynes-i kampusza helyett közelebb költözhetett az AlphaTauri gyárához, a faenzai mérnökök segítségével pedig sikerült egy jó rutint kialakítania a bakui versenyhétvége előtt.

 

„Baku előtt volt egy pár nehéz hétvégénk, szóval jó érzés egy ilyen eredménnyel távozni” – idézi Cunodát az F1.com. „Az előző versenyekhez képest a felkészülésem sokkal jobb volt, amit már az első szabadedzésen éreztem.”

„Pont Baku előtt költöztem Olaszországba, és az időm legnagyobb részét a gyárban töltöttem, tanulmányoztam azt, hogyan álljunk a versenyhétvégéhez, milyen problémáink voltak eddig az autóval.”

„Úgy döntöttünk, hogy kicsit máshogyan fogunk dolgozni a hétvége alatt, több beszélgetéssel, ami jól is működött. Az időmérőn először jutottam a Q3-ba, és sikerült egy új alapot lefektetnünk a versenyhétvégéimmel kapcsolatban.”

„Az eredményemmel is nagyjából elégedett vagyok, kár, hogy buktam egy pozíciót (Fernando Alonsóval szemben) az újraindításnál.”

Még több F1 hír:

Franz Tost Bakuban elmondta, hogy személyesen ő állítja össze Cunoda edzésekkel, nyelvórákkal, megbeszélésekkel teli napirendjét, de a még mindig csak 21 éves japán elmondta, hogy élvezi az új környezetét.

„Az időjárás és az ételek is nagyon jók” – mondta Cunoda. „Így több időt tölthetek a gyárban a mérnökökkel. Jó döntés volt a költözés, még akkor is, ha ezt azt jelenti, hogy folyamatosan vissza kell utaznom Angliába a szimulátoros munkámhoz.”

A szezon 7. futamát ismét olyan pályán tartják majd, ahol már vezetett Cunoda, igaz, nem tavaly, amikor a 3. lett az F2-ben.

„Kétszer is versenyeztem a Paul Ricardon az F3-ban, ellenben Portomaóval, Monacóval és Bakuval, amelyek mid új pályák voltak számomra. Ez mindenképpen pozitív, de egy F1-es autóval biztos más lesz a pálya.”

„Az elmúlt két versennyel szemben azonban nincsenek falak, a nagy bukóterek miatt nem kell majd annyira óvatosnak lennem, miközben keresem az autó határait. A pálya is teljesen más, mint Bakuban volt, ahol jól működött az autónk, szóval remélem, hogy ismét a pontszerző helyek között tudok végezni.”

„Ha már nem lesz itt Hamilton, akkor hiányozni fog”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Francia Nagydíjon eltűnik a Ferrariról a Mission Winnow zöld logója
Következő cikk Räikkönen: ennél még több van az autóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország