Cunoda próbál kevesebbet káromkodni a rádión

Az AlphaTauri japán újonca, Juki Cunoda már a 2021-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén is vehemensen panaszkodott a rádión a forgalomra, elmondása szerint ez olyan szokás nála, amelynek leküzdésén folyamatosan dolgozik.

Cunoda próbál kevesebbet káromkodni a rádión

Juki Cunoda remekül kezdte első Forma-1-es szezonját, a második szabadedzésen még csapattársánál, Pierre Gaslynál is 2 tizeddel jobb időt autózva a 7. helyen végzett.

Az első szabadedzésen csak a 14. lett, és meg is tapasztalhatta a 90-ről 60 percesre rövidített gyakorlás hozadékát, az óriási forgalmat. Miután feltartották a célegyenesben, káromkodott is egy nagyot a rádión, ami tavaly az F2-ben is szokása volt, és amin elmondása szerint folyamatosan dolgozik:

„Próbálok nyugodt maradni a pályán, mert ez talán a legnagyobb mentális gyengepontom” – mondta a pénteki nap után Cunoda. „Tavaly is sokat káromkodtam, és ez ahhoz vezet, hogy elveszítem a fonalat, kiesek a ritmusból, szóval idén próbálok kevesebbet káromkodni.”

„Kicsit túlságosan is elérzékenyültem az első szabadedzésen, de a második szabadedzésen már nem káromkodtam, szóval ez már egy lépés volt” – nevetett Cunoda, akinek már a mai időmérőn is komoly céljai lesznek:

„Természetesen az a cél, hogy eljussak a Q3-ba. Egy hetedik-nyolcadik hely nagyon jó lenne. A célom csak az, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és megverjem a csapattársamat.”

Sainz: nem akarok hülye hibákat elkövetni

megosztás
hozzászólás
Sainz: nem akarok hülye hibákat elkövetni

Előző cikk

Sainz: nem akarok hülye hibákat elkövetni

Következő cikk

Vettel nem annyira beképzelt, hogy a legjobbnak nevezze magát

Vettel nem annyira beképzelt, hogy a legjobbnak nevezze magát
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Pierre Gasly , Yuki Tsunoda
Csapatok AlphaTauri
Szerző Köles István Ákos