Forma-1 Miami Nagydíj

Cunoda megvédte csapattársát: "Az én első szezonomhoz képest ez semmi..."

Az AlphaTauri pilótája, Juki Cunoda védelmébe vette újonc csapattársát, a négy futam után eléggé szenvedő Nyck de Vriest, mondván, az ő első szezonjában sokkal nagyobb problémái voltak.

Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri

Nyck de Vriesnek Azerbajdzsánban borzalmas hétvégéje volt: az első és egyetlen szabadedzésen még minden rendben volt és a hatodik helyet szerezte meg, onnantól azonban rémálomszerű fordulatot vett számára a bakui futam.

Először összetörte az AlphaTaurit a pénteki időmérőn futott első gyorskörén, majd a szombati sprintfutamon a falba lökte csapattársát, Juki Cunodát. Vasárnap erre a koronát egy újabb balesettel tette fel, így ő okozta a verseny egyetlen biztonsági autós fázisát.

Miamiban azonban Cunoda kiállt De Vries mellett, a hétvégi versenyt megelőző sajtótájékoztatón arra mutatott rá, hogy neki is hasonlóan rosszul ment ennyi futam után: „Még csak négy versenyen vagyunk túl és amit eddig csinált, az semmi, semmi ahhoz képest, amit én csináltam az első évemben, én sokkal tovább szenvedtem.”

A japán pilóta arról is beszélt, nem feltétlenül jelent rosszat, ha valakinek rosszul megy a Forma-1-ben, sőt, szerinte ez teszi az embert jobb pilótává, még ha idegesítő is az addig vezető út. Mindenesetre úgy látja, ő és De Vries hasonló dolgokat várnak el az AT04-től.

Hamilton ígéri, nem lesz mesterkélt Brad Pitt F1-filmje

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff tanácsa a Red Bullnak Verstappen és Perez csatájának ügyében
Következő cikk Horner nem fekszik be a Ferrarinak Mekies ügyében

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország