Forma-1 Brit Nagydíj

Cunoda megnevezte a kedvenc pilótáját a mezőnyben

Júki Cunoda számára az egyik legemlékezetesebb élmény az volt, amikor kisgyerekként láthatta éles körülmények között versenyezni Lewis Hamiltont. A fiatal japán máig alig hiszi el, hogy a hétszeres bajnokkal együtt állhat rajthoz a Forma-1-ben.

Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri during the drivers' parade

Meglehetősen nagy szakadék tátong a legidősebb és a legfiatalabb pilóta között a mai Forma-1-ben az életkort illetően, hiszen például Fernando Alonso több ideje versenyzik a száguldó cirkuszban, mint amennyi idős a McLaren tehetsége, Oscar Piastri.

Szintén a fiatal tehetségek táborát erősíti Júki Cunoda is, aki annak idején a Forma-1-et figyelve döntötte el, hogy egy napon szeretne eljutni a motorsportok legmagasabb szintjére. Azt azonban maga a japán sem gondolta volna, hogy gyerekkori hősei az álma beteljesülése idején még aktívak lesznek a pályán.

„Úgy nőttem fel, hogy a Forma-1-et néztem, és nyilvánvalóan Lewis is azok közé a pilóták közé tartozott, akik mindig az élmezőnyben voltak, ő is a bajnoki címekért küzdött. Egyértelműen neki is köszönhetem azt, hogy arról álmodtam, hogy egy nap én is Forma-1-es pilóta leszek.”

Cunodában felejthetetlen élményként maradt meg az a pillanat, amikor Hamiltont a saját szemével láthatta a versenypályán. Ma úgy gondolja, hogy a brit a pályán kívüli aktivitásával is nagyban hozzájárul a Forma-1 népszerűsítéséhez.

„Nyilvánvalóan messze többet jelent már, mint egy átlagos versenyző, és a Forma-1-en kívül még sok mindent csinál, ami segít a Forma-1-nek abban, hogy még jobban terjeszkedjen. Szóval nagyszerű, hogy itt van.”

„El sem hiszem, hogy odáig jutottam, hogy vele versenyezhetek” – folytatta Cunoda. „Minden alkalommal, amikor megláttam őt a pályán, egyszerűen izgatott voltam. Szóval igen, határozottan szürreális érzés. Ugyanakkor megtisztelve érzem magam és boldog vagyok, hogy vele versenyezhetek.”

Hamilton a 2010-es évek második felében sikert sikerre halmozott, és ezzel kapcsolatban Nico Hülkenberg úgy gondolja, hogy a domináns éveiben a brit bajnok elkényelmesedett…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc bízik az új gumikban, amelyek segíthetnek nekik Silverstone-ban
Következő cikk Albon: „Jó esély” van rá, hogy a tüntetők megint megzavarják a nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország