Cunoda lesz az AlphaTauri vezére? Egyelőre jól kijön de Vriesszel

Júki Cunodának fejlődnie kell, mivel ha az idei évben nem lesz képes rendszeres pontszerzőnek bizonyulni, könnyen ülés nélkül maradhat jövőre. A japán arra koncentrál, hogy jó kapcsolatot építsen ki újdonsült csapattársával

Wyclef Jean, Yuki Tsunoda, Nyck de Vries, AlphaTauri AT04

Vajon képes lesz Júki Cunoda átvenni az AlphaTauri vezetését, miután Pierre Gasly távozott a csapattól? Ez az a kérdés, amire Nyck de Vries érkezésével a rajongók választ akarnak kapni, hiszen a japán pilótának komoly kihívója lesz a holland idén.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a két csapattárs között remek a kapcsolat, közösen tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a csapatukat minél előrébb juttassák a középmezőnyben.

„Már most is jó a kapcsolatunk, és erre még jobban rá fogunk építeni csapattársakként ebben a szezonban” – vélekedett Cunoda. „Úgy gondolom, hogy együtt erős párost alkotunk, azzal a céllal, hogy segítsük a csapat idei fejlődését. És azt is gondolom, hogy tanulhatok dolgokat Nycktől.”

A fiatal japán versenyző ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy idén jóval konzisztensebb teljesítményre lesz szüksége, amennyiben jövőre is maradni akar az F1-ben. Elsősorban a pontok gyűjtésében kell jeleskednie, de a sprintversenyekre is nagy figyelmet akar fordítani.

„Bízom benne, hogy rögtön az első szabadedzésen jó teljesítményt tudok nyújtani, és felveszem a ritmust. Tudom, hogyan kell kezelni ezt a formátumot. Kevésbé fogom magam sürgetve érezni, ezért jobban tudom majd kontrollálni magam, és jobban teljesíthetek, mint tavaly.”

Az AlphaTauri a minap mutatta be az autóját, amit számos fotón megörökítettek a rajongóknak. Amennyiben kíváncsi vagy rá, hogyan fest a 2023-as konstrukciójuk, kattints ide!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell ezzel a tanáccsal fogadta Schumachert a Mercedesnél
Következő cikk Russell elárulta, melyik futama volt a legnehezebb: Nem láttam a fékezési pontokat

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország