Cunoda is beszállt az árvíz utáni takarításba (képek)
Ezekben az órákban jó esetben már arra figyelnénk, hogy kinek megy a legjobban a felkészülés az Emilia-Romagna Nagydíjra, az élet azonban keresztülhúzta a számításokat. A futam elmarad, de az egyik F1-es pilóta például most is serényen tevékenykedik.
Az AlphaTauri istállója számára tényleges hazai futam lett volna a most hétvégi, ugyanis a faenzai gyáruk nincs messze az imolai versenypályától, így természetesen nagyon készültek az eseményre. Végül azonban teljesen másra terelődött a hangsúly.
A régiót ugyanis özönvízszerű eső sújtotta, aminek következtében számos folyó megáradt, ez pedig lehetetlenné tette az F1-es futam megrendezését. A sajnos több emberéletet is követelő katasztrófa azonban ismét összefogásra sarkallta az embereket, és a segítségnyújtásból a sorozat és annak résztvevői sem akarnak kimaradni.
Juki Cunodáról például az F1 hivatalos közösségi oldala osztott meg két képet, ahogyan Faenzában segédkezik az utcák feltakarításában, miután már eltűnt onnan a víz. Látható azonban, hogy rengeteg iszap és kosz maradt utána, így sok időbe fog telni, mire minden visszaáll a régi kerékvágásba.
A japán versenyző azonban minden tőle telhetőt megtesz, hiszen egy ideje már ő is Olaszországban él, a faenzai csapat tagjaként pedig úgy érezte, neki is ott a helye a frontvonalban, még ha ez most nem is egy F1-es autó vezetését jelenti. Nemes gesztus ez tőle, amelyet csak dicsérni lehet.
Eközben az imolai futamról lemaradó nézők jó hírt kaptak a jegyekkel kapcsolatban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.