Cunoda Imolában tesztel ma az AlphaTaurival - videó

Nem a Ferrari az egyetlen olasz csapat, amely pályára gurul ma a „házi” tesztpályáján, miután Cunoda Júki és az AlphaTauri is tesztel ma Imolában.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT01

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT01

Mark Sutton / Motorsport Images

Az AlphaTauri Danyiil Kvjat helyére szerződtette a mindössze 20 éves Cunoda Júkit, aki a Red Bull és a Honda támogatását is élvezi, a 2020-as F2-es szezonban pedig a harmadik helyet szerezte meg újoncként, mindössze 15 ponttal lemaradva a bajnok Mick Schumachertől.

A 2021-es szezonban is életben lévő tesztkorlátozások miatt nagyon kevés csapat teheti meg, hogy a korábbi autóikkal teszteljenek, mivel azonban egyelőre még élvezi a Honda szinte gyári támogatását a Red Bull mindkét csapata, náluk ez nem jelentett problémát.

Cunoda ismét Imolában gurult pályára, ahol a 2020-as szezon közben már egyszer végrehajtott egy 300km-es tesztet a 2018-as Toro Rossóval, most pedig a 2019-es autót vihette pályára. Érdekes módon a Ferrari nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a 2019-es autójával teszteljen a héten, ami azonban azt figyelembe véve mégsem meglepő, hogy a 2020-as szezonban is több 2018-as megoldáshoz nyúltak vissza a maranellóiak, például a diffúzor és a padlólemez kialakításánál.

 

Cunoda pedig hamarosan elmondhatja majd magáról, hogy már 4 Forma-1-es autót is vezetett a bemutatkozása előtt, mivel a 2018-as autóval tesztelt tavaly, ma a 2019-essel köröz, az Abu-Dhabiban tartott fiatal pilóták tesztjén az AlphaTauri 2020-as autóját próbálhatta ki, és valószínűleg ő lesz az is, aki majd a 2021-es gépet pályára viheti az AlphaTauri február végi filmforgatási napja alatt, amit a tavalyi évhez hasonlóan ismét Imolában tartanak majd.

Carlos Sainz ma először ült a Ferrariban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mercedes: 2021-ben 2019-es szintű autókat fogunk látni
Következő cikk Jordan: Vettel jobb versenyzővé teheti a „világbajnok tempóval” rendelkező Strollt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország