Cunoda: Idén fogom bizonyítani, megvan bennem az, hogy topversenyző legyek az F1-ben
Az AlphaTauri pilótája, Cunoda Júki 2024-ben akarja bizonyítani, hogy képes topversenyzővé válni a Forma-1-ben – Daniel Ricciardo mellett bizonyíthat idén.
Cunoda Júki volt az egyetlen stabil pont az AlphaTauri pilótapárosában 2023-ban, hiszen Nyck de Vries 10, Daniel Ricciardo 7, Liam Lawson pedig 5 versenyt teljesített a másik autóban, míg Cunoda végigcsinálta az idényt.
A japán pilóta a középmezőny egyik pozitív meglepetése volt tavaly, kevés kifogás érheti a teljesítményét, 2024-re pedig még előrébb akar lépni – bizonyítani akarja, hogy topversenyző lehet belőle:
„Tavaly sikerült előrelépnem abban a tekintetben, hogy felfedeztem, milyen értéket képviselek versenyzőket. Azt gondolom, hogy 2024-ben jobb lesz az autónk, és hogy több lehetőségünk lesz a top 10-ben való versenyzésre.”
„Azt gondolom, ez lesz az az év, amikor bebizonyítom, hogy megvan bennem az, ami ahhoz kell, hogy topversenyző legyek a Forma-1-ben” – mondta Cunoda a Motorsport.com japán kiadása szerint.
Eközben megérkeztek a McLaren nagy igazolásai, míg a pilótarangsorunk második helyezettjét itt érhetitek el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.