Forma-1 Japán Nagydíj

Cunoda "hihetetlen" napja: Bejelentették 2024-re való szerződtetését, majd bejutott a Q3-ba

Juki Cunoda szerint a Forma-1 Japán Nagydíjának időmérőjén nyújtott teljesítménye „hihetetlen” volt, miután hazai közönség előtt a kilencedik leggyorsabb időt autózta.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT04

Szombaton jelentették be, hogy Cunoda szerződését az AlphaTauri 2024-re meghosszabbította Daniel Ricciardo mellett, így Liam Lawson csúszik le a helyről. Azzal, hogy bekerült a Q3-ba, Cunoda először hajtotta ezt végre a májusban rendezett Monacói Nagydíj óta, ráadásul ott Fernando Alonsónál is jobb kört futva kilencedik lett.

Amikor az F1 TV a mai teljesítményéről kérdezte a japán szurkolók előtt, Cunoda így válaszolt: „Egyértelműen boldog vagyok. Egyszerűen hihetetlen, főleg, hogy itthon tudtam a Q3-ba kerülni. A szabadedzéseken még szenvedtünk, szóval a csapat jó munkát végzett, nagy köszönet nekik. Az autó remek volt és már várom a versenyt.”

Az AlphaTauri versenyzőjének az augusztusi Holland Nagydíj óta egyetlen kört sem sikerült teljesítenie versenyen, Monzában még a rajt előtt, Szingapúrban pedig az első körben kellett kiállnia. Reméli, hogy a csapat új fejlesztéseivel ezúttal sikerül majd elindulnia és bízik benne, hogy pontszerző lehet.

„Nem tudtam kipróbálni még az új csomagot Szingapúrban, de az alapján, ahogy Liam teljesített, jól néz ki. Nem nagyon kell aggódnom a verseny miatt, csak kiélveznem, osztozkodnom a pillanaton a szurkolókkal és remélhetőleg pontot is tudunk majd szerezni.”

Sergio Perez mindeközben igen csalódottan nyilatkozott ötödik helyét követően.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen előnye mutatja, hogy a McLaren előtt még rengeteg munka áll
Következő cikk Russell elismerte: „Visszalépés” történt nála a pénteki napot követően

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország