Cunoda: Hamiltont is elkaptam volna, ha...
Juki Cunoda ismét pontokat tudott szerezni az AlphaTauri számára, ezzel pedig némileg orvosolta a Mexikóban elkövetett hibáját. A kilencedik helye azonban saját elmondása szerint nyolcadik is lehetett volna, ha nem adódik gond az autójával.
A faenzai gárda eléggé elszúrta a pénteki időmérő edzést, így Cunoda és Daniel Ricciardo is csak a mezőny utolsó részéből indulhatott vasárnap. A szombati sprinten mutatott sebességük azonban előrevetítette, hogy a főversenyen is jók lehetnek.
A rajt előtt mindkét pilóta úgy érezte, hogy komoly felzárkózást mutathatnak majd be, ez azonban végül csak részben jött össze. Ricciardo ugyanis önhibáján kívül belekeveredett a piros zászlót hozó rajtbalesetbe, az autóját szerelni kellett, és végül csak körhátrányban csatlakozhatott vissza a mezőnybe, így a futamának alapvetően hamar vége volt.
Cunoda ezzel szemben viszont pozíciókat nyert és szépen menetelt a pontszerzés felé, az utolsó kiállások előtt pedig úgy tűnt, simán megelőzheti majd az autójával küszködő Lewis Hamiltont. Az utolsó etapban viszont nem jött tőle a várt tempó, így maradt a kilencedik.
Mint a csapat később megerősítette, ebben egy kuplunggal kapcsolatos hibának is komoly szerepe volt. „Egyértelmű, hogy többet is elérhettem volna. Sajnálom a csapatot. A végén azonban több okból kifolyólag nem tudtam a maximumon nyomni. A 15. helyről a kilencedik viszont így sem rossz. Gratulálok a csapatnak.”
Amikor megkérdezték tőle, kiket előzhetett volna még meg a technikai malőr nélkül, a japán pilóta így felelt: „Nem tudom, mi lett volna Pierre-rel [Gasly], de Lewis ellen elég jók voltak az esélyeim.” Cunoda vasárnapi két pontja mindenesetre így is fontos volt, hiszen tovább közelítettek a Williamsre a konstruktőriben. Már csak hét egység a lemaradásuk.
A Red Bullnál eközben remek volt a hangulat a leintés után, hiszen felcsendült a Red Bull Rádió...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.