Cunoda ellesne egy-két trükköt Gaslytól

Juki Cunoda elmondta, hogy remélhetőleg sokat tud majd tanulni Pierre Gaslytól az első közös évükben, és arra számít, hogy a francia kemény csapattárs lesz majd. Emellett megnevezte azokat a versenyzőket, akik ellen a legszívesebben küzdene.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri Test Driver

Yuki Tsunoda, AlphaTauri Test Driver

Steven Tee / Motorsport Images

2021-ben ismét lesz japán versenyző a mezőnyben, hiszen Cunoda Danyiil Kvjatot váltja az AlphaTaurinál. Márkatársa Gasly lesz, aki idén a mezőny egyik legjobb formában teljesítő pilótája volt, 75 pontot szerezve, ráadásul még futamot is nyert Monzában.

Ezeket megnézve Cunoda komoly kihívásra számít a garázs másik oldala felől, de abban reménykedik, hogy sok dolgot elleshet majd kollégájától, miközben megpróbálja felvenni a sorozat ritmusát.

Még több F1 hír:

„A saját vezetési stílusomnál akarok maradni legalább az idény feléig, és el akarom mélyíteni az F1-es autókkal kapcsolatos tudásomat, továbbá fel akarom fedezni a határokat is” – nyilatkozta egy japán oldalnak.

„Kemény csapattársam lesz, és nem hinném, hogy megkönnyítené majd a dolgom, ezért sok mindent akarok tanulni tőle. Tisztázni szeretném, hogy mire jó a jelenlegi vezetésem, és hogy mi hiányzik, végül pedig eredményeket kívánok elérni.”

„Konkrétabban persze dobogókat és futamgyőzelmeket akarok, de a lényeg, hogy minél több pontot szerezzek majd a csapatnak.”

 

Cunoda egyike lesz a négy új versenyzőnek a jövő évi rajtrácson Mazepin, Schumacher és a visszatérő Alonso mellett.

Amikor megkérdezték tőle, hogy ki ellen szeretne a leginkább megküzdeni, ő a spanyolt, valamint Lewis Hamiltont választotta, mivel mindkettejükre emlékszik fiatalabb korából, amikor a Japán Nagydíjat nézte.

„Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso ellen akarok csatázni. Főleg Hamilton és Alonso ellen, mert őket láttam a Fuji Speedwayen, amikor hét vagy nyolcéves voltam. Örülök, hogy ilyen nagyszerű versenyzőkkel csaphatok össze.”

Perez akár Verstappen orra alá is borsot törhet?


A Project CARS 3 nagy trailere

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas elvárások nélküli, nehéz 2021-re készül a Forma-1-ben
Következő cikk Marko Albon menesztése után: „A pilótaprogramunk sikeres!"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország