Cunoda: „A Red Bull ülése jelenti számomra a prioritást”
Juki Cunoda felfedte, hogy nyitott lenne az RB-nél maradásra, de akár egy teljesen új csapathoz is elszerződhet, amennyiben a Red Bull-os fellépés lehetősége a jövőben is elkerüli őt.
Yuki Tsunoda, RB F1 Team
Fotót készítette: Red Bull Content Pool
A japán pilóta már biztos szerződéssel rendelkezik a következő idényre, de az utóbbi hónapokban Sergio Perez szenvedése miatt ő is világossá tette, hogy szeretne felkerülni Max Verstappen mellé az első számú csapatba. Erre pedig az idei eredményei alapján talán lenne is esélye, a bikások vezetősége azonban mégsem vette őt komolyan fontolóra.
Perez helyetteseként legtöbbször ugyanis Daniel Ricciardót vagy Liam Lawsont emlegették. A helyzet tehát nem feltétlenül kedvez Cunodának, de ő ismét kijelentette, hogy a végső célt a Red Bull jelenti. „A Red Bull ülése jelenti számomra a prioritást” – mondta a Beyond the Grid podcast legújabb epizódjában.
„Már a Forma–1-es debütálásom óta ott akarok versenyezni. Övék az egyik leggyorsabb autó a rajtrácson. Vezetni szeretném azt az autót, és meg akarom mutatni, mi rejlik bennem.” Hogy erre lesz-e esélye a közeljövőben, az jó kérdés, de arról is beszélt, hogy az RB-nél is el tudja képzelni a folytatást, amennyiben a faenzai gárda előre tud lépni a rajtrácson.
„Szeretnék folyamatosan a legjobb ötben végezni. Ha a Visa Cash App RB nemsokára képes lesz erre, és jelenleg jó ütemben növekszünk, akkor hűséges maradok a csapatomhoz és nem kell majd távoznom.”
Cunoda végül azonban újra világossá tette, hogy ha egyik fentebb említett forgatókönyv sem valósul meg, akkor mindenképpen körbe fog nézni más csapatoknál is. A Honda visszatérése miatt elsősorban az Aston Martinnal hozták őt szóba, hiszen a japán márka már pályafutása kezdete óta támogatja.
„Ettől függetlenül, ha egy másik csapat bejelentkezne és minden stimmel, akkor nem látom okát annak, hogy miért ne távoznék” – mondta zárásként az RB pilótája.
A másik ülés kapcsán eközben friss információk szerint már akár a jövő heti Azeri Nagydíj előtt megérkezhet a bejelentés.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.