Cunoda a legnagyobb erősségéről vallott – a japánt Matsuyama sikerei még jobban ösztönzik

Júki Cunoda bízik benne, hogy követni tudja Hideki Matsuyama sikereit a saját sportágában, ugyanis ezzel nagy örömet okozhatna a japán rajongóknak. Honfitársa legutóbb az egyik legrangosabb golfversenyen diadalmaskodott, hamarosan pedig Japán az olimpiai játékoknak ad otthont.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri

Yuki Tsunoda, AlphaTauri

Red Bull Content Pool

Honfitársa, Hideki Matsuyama sikerei óta rengeteg bátorítást kapott Júki Cunoda Japánból, hiszen a hazai szurkolók szeretnék látni, ahogy megnyeri élete első Forma-1-es nagydíját az AlphaTaurival, amely rendkívül kemény kihívásnak ígérkezik.

Japán az idei évben nagyot léphet előre a sportvilágban, ugyanis hamarosan Tokióban megtarthatják az olimpiát, nem sokkal ezt követően pedig Suzuka fogja a száguldó cirkuszt Júki Cunodával a soraiban.

„Különösen azután, hogy Matsuyama megnyerte a Masters golfot, rengeteg levelet kaptam japán szurkolóktól, amelyekben azt írták, hogy rajtam a sor, várjuk az első győzelmedet” – jelentette ki Cunoda a Sky F1-nek.

Még több F1 hír:

„Most csak a vezetésemre koncentrálok, próbálok javulni, illetve annyi tapasztalatot gyűjteni, amennyit csak lehetséges. Ha nyernék Suzukában, az nagyszerű lenne. Remélem tudok majd nyerni a japán rajongók előtt.”

Cunoda már most kivívta a Forma-1 világának elismerését, még Ross Brawn is méltatta a japán pilótát, sőt egyenesen azt írta, hogy Cunoda az utóbbi évek legjobb újonca a sorozatban.

„Megtiszteltetés számomra, hogy megkapom ezeket a megjegyzéseket, különösen Ross Brawntól. „Bahrein után sok területet találtam, ahol tanulni és fejlődni tudok. A Q1-es teljesítményem alapján az autó ott volt, bekerülhettem volna a TOP 6-ba.”

Még több F1 hír:

„A legnagyobb erősségem a fékezés” – tette hozzá Cunoda, aki egy konkrét momentumot is felemlegetett a Bahreini Nagydíjról. „Ha elhatározom, hogy előzök, akkor elkötelezem magam és végrehajtom, különösen Fernandón.”

Hamilton: A Mercedes pengeélen táncol a W12 egyensúlyával…


Az Ed Carpenter Racing-Chevrolet versenyzője, Rinus VeeKay komolyat bukott az indianapolisi pályán az Indy 500-as teszten, amit sajnos nem úszott meg sérülés nélkül: eltört az ujja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Portugál Nagydíj menetrendje!
Következő cikk Russell: "A közösségi média veszélyes hely”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország