Csütörtökön várható a Ferrari bejelentése a 2021-es párosról

A legfrissebb hírek szerint a Scuderia Ferrari csütörtökön jelentheti be Carlos Sainz Jr. szerződtetését, aki Charles Leclerc csapattársa lesz Maranellóban a következő években a Forma-1-ben.

Carlos Sainz Jr, McLaren

Számtalan forrásból közölhettük már, hogy Carlos Sainz Jr. lesz a Ferrariúj versenyzője. A hivatalos megerősítés azonban még várat magára, de úgy tűnik, hogy az sincs messze. Luigi Perna, a La Gazzetta dello Sport riportere a hivatalos Twitter-oldalán keresztül írta meg, hogy megköttetett az üzlet Sainz és a Ferrari között, és a bejelentés csütörtökön várható.

Még több F1 hír:

Ugyanerről számolt be a Motorsport-Total.com is, így egyre több forrásból hallhatjuk ugyanazt, ami egyértelműen arra utal, hogy a holnapi nap ismét sűrű lesz a Forma-1-ben. Lehetséges, hogy ezzel párhuzamosan lesznek más bejelentések is.

A korábbi hírek szerint Daniel Ricciardo döntött, és elhagyja a Renault. Az ausztrál a Ferrarihoz szeretett volna szerződni, de 2018-hoz hasonlóan nem tartottak igényt a szolgálataira, így most a McLarennel kötött megállapodást, ahol 2021-től újra a Mercedes motorjaival fognak versenyezni.

Mindez azt is jelentené, hogy Ricciardo nem látja azt a jövőt a Renault-nál, amit elképzelt magának, és a McLaren-Mercedesben jobb alternatívát remél, ami később akár gyári támogatást is kaphat, mint a régi szép időkben.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A hivatalos bejelentésig azonban semmit sem vehetünk biztosra, így még az sem zárható ki, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel legyen a befutó. Ebben az esetben a Renault-nál változatlan maradna a felállás, és Ricciardo aláírhatja az új szerződését.

A Motorsport-Total.com úgy tudja, hogy ezen a héten születhet meg a döntés arról, hogy kit választ a McLaren. Ricciardo és Vettel között dönthetnek. Mindkét versenyzőben sok lehet a potenciál, független attól, hogy nagyon más karakterek.

A The Race megtudta, a Ferrari és Sainz menedzsmentje először az év elején beszéltek az esetleges szerződésről. Akkor még sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy Vettel maradni fog, de nem sokkal később fordult a kocka, és a spanyol került a legjobb helyzetbe. A McLaren egy több évre szóló szerződést kínált Sainz-nak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezzel a videóval mondott köszönetet a Forma-1 a rajongóknak: ma 70 éve rajtolt el az F1
Következő cikk Mégis Vettel lehet a befutó a McLaren-Mercedesnél?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország