Csou kíváncsisága révén Bottas is könnyebben tud neki segíteni

Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas arról beszélt, hogy új márkatársa, Csou Kuan-jü „nagyon könnyűvé” teszi számára, hogy segíteni tudjon, mivel az újonc folyamatosan kérdez.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo F1 Team Guanyu Zhou, Alfa Romeo F1 Team

Zak Mauger / Motorsport Images

A finn korábban elmondta, hogy szeretné segíteni a kínai pilótát a lehető legtöbb dologban, ez pedig így is történik, hiszen Csou már korán lenyilatkozta, hogy hálás azért, amiért Bottas nyitottan áll hozzá az ő segítéséhez.

A The Race-nek elmondta a tízszeres futamgyőztes, hogy igyekezett is proaktív lenni ilyen téren, de Csou saját megközelítése is könnyebbé teszi a folyamatot. „Elég természetesen jön ez számomra. Ha látom, hogy egy bizonyos területen nehézségei vannak, akkor megpróbálom megosztani vele a visszajelzéseimet.”

„Ugyanakkor ő is nagyon jó abban, hogy kérdéseket tegyen fel, miközben igazán gyorsan is tanul. Ha gondja van valamivel, vagy nem biztos valamiben, legyenek azok a beállítások vagy az autó vezetése, mindig kérdez.”

Még több F1 hír:

„Számára jó, hogy jelenleg megvan a versenytempója, ez az erőssége. Egyetlen körön még van min javítani, de ez a tapasztalattal jönni fog. Én pedig szeretném, hogy igazán erős csapattársak legyünk. Ezért is akarok neki segíteni, mert mindkettőnknek pontokat kell szereznie.”

Csou egyébként elég nagy nyomást helyezett magára debütálása előtt, hiszen azt tűzte ki célul, hogy az időmérőn bejut a Q2-be, a futamon pedig pontot szerez. Ez végül össze is jött neki Bahreinben, Bottas pedig végig igyekezett csökkenteni rajta a nyomást, és bátorítani őt, hogy meg tudja csinálni.

„Igazából senki sem helyez rá nyomást. A jelenleg látott fejlődése teljesen rendben van. Idővel pedig egyébként is csak jobb és jobb lesz.” Az Alfa Romeo idén már három futam után annyi ponttal rendelkezik, mint amennyit tavaly összesen szereztek.

 

Ez főként annak is köszönhető, hogy már korán leállították a tavalyi autó fejlesztését, így az idei masinájuk jóval versenyképesebb. Fred Vasseur csapatfőnök pedig tudja, hogy sok múlik azon, Csou mennyire gyorsan tudja felvenni az F1 ritmusát, és milyen közel tud kerülni jóval tapasztaltabb csapattársához.

Ennek megfelelően pedig az idény előtt meg is kérte Bottast, hogy ha lehet, minél többet próbálja meg segíteni a kínait. „Tudja, hogy a szezon első fele kritikus jelentőségű Csou számára, mert az első eredmények alapján elmehet az egyik vagy másik irányba.”

„Teljes mértékben megérti, hogy támogatnia kell őt, mert csak így érhetnek el jobb eredményeket. Egyszerűen pozitív hozzáállásra van szükség, és ez számít igazán. Múlt télen hosszan beszélgettünk Valtterivel erről. Nem kellett azonban meggyőznöm, mert egyből megértette” – zárta mondandóját Vassuer.

Az Alfánál örülnek, hogy már nem a mezőny végén kullognak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De Meo: „Büszke vagyok, hogy nem én ástam meg a Renault F1-es sírját”
Következő cikk „Több háttérmunkát igényel a Red Bull 2022-es autója”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország