BRÉKING

”Csóró” csapatokkal van tele a Forma-1?

A jelenlegi gazdasági modell nem azt tükrözi, mint amit évekkel ezelőtt jósoltak a szakértők a Forma-1-ben.

A gazdasági világság bekövetkezte óta a pénz egyre komolyabb problémákat jelent a Forma-1-ben. Az F1-live.hu korábban már beszámolhatott ezekről a gazdasági kérdésekről, melyek egyre nagyobb ellentéteket szülnek a csapatok között.

A Ferrari és a Red Bull például tavaly körülbelül 100 millió fontot kapott a kereskedelmi jogokból, míg a Lotus a negyedik helyért 40 milliót, addig a Caterham a mezőny legvégén csak 6 milliót.

A mezőny hátsó része egy új struktúrát akar bevezetni a pénzek elosztásának területén, mivel noha jogos az, hogy egy világhíres Ferrari, vagy a négy éve legyőzhetetlen Red Bull nagyobb szeletet kap a tortából, ezek a szeletek talán túlságosan is nagyok a többiekéhez képest.

Két esztendővel ezelőtt a csapatok aláírtak egy megállapodást, mely szerint, ha a helyzet nem változik, akkor Bernie Ecclestone a kereskedelmi jogok tulajdonosaként újragondolja az elosztást. Nos, a Lotus szerint a helyzet gyakorlatilag semmivel sem lett jobb, és továbbra sem akarnak a támogatók beáramolni a királykategóriába, mely egyre aggasztóbbá válik a csapatok számára.

„Egy olyan megoldást kell találnunk, mellyel a pénzügyi alap erősebb lesz, és az hosszú távon biztosítja a csapatok életben maradását.” – fogalmazott a brit Autosport lapnak a Lotus tulajdonosa, Gerard Lopez.

Lopez törekvése valahol érthető is, hiszen a Lotus szponzorilag is meggyengült és a brit csapat mögött sem áll névadó támogató, valamint a vezetőségnek egy komoly pénzügyi befektetővel sem sikerült megállapodnia.

„Ami igaz volt két éve, az ezekre a napokra már nem. A sport nincs azon a szinten. Két évvel ezelőtt azt mondták, hogy a motorok tovább fogják bírni és azok olcsóbbak lesznek, mint voltak. Ezek azonban most majdnem kétszer annyiba kerülnek.”

„A Forma-1  a szponzorok területén sem olyan vonzó már, mint volt az a 90-es évek végén, vagy a 2000-es években. Az emberek két évvel ezelőtt azt gondolták, hogy a világ magához fog térni.”

Ron Dennis, a McLaren első embere szerint azonban, akinek nincs pénze a Forma-1-re, azok szálljanak ki és versenyezzenek valahol máshol, vagy végérvényesen mondjanak le a profi motorsportról.

Lopez ezzel a véleménnyel nem ért egyet, és szerinte a Forma-1 vezetőinek aktívabbnak kellene lenniük akkor, amikor megvédik az összes résztvevő érdekeit, és nemcsak a nagyokra koncentrálni.

„A Forma-1 hasonlóan működik, mint a Bajnokok Ligája. Nem tudod elképzelni azt, hogy elveszíted a Real Mardidot, a Barcelonát, vagy a Bayern Münchent. Nem engedheti meg magának a sport, hogy csapatokat veszítsen el emiatt. Egy olyan rendszerre van szükségünk, ami arányosan osztja el a bevételeket. Nem mondom azt, hogy mindenkinek ugyanakkora szeletet kell adnunk a tortából, de meg kell győződnünk arról, hogy ez az összeg elég a csapat működéséhez és ahhoz, hogy az jól szerepeljen, ami hatással van a show-ra.”

A Lotus tulajdonosa hozzátette, újabb költségszigorításokra lesz szükségük, hogy a sport elérje a kívánt egyensúlyt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton néha törékeny tud lenni: Rosberg ne essen pánikba, inkább nyomozzon
Következő cikk Túl nagy lehet a Mercedes előnye a Forma-1-ben! Lehetetlen befogni őket?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország