Csődbe mehet egy versenypálya, F1-es pilóta lehet a tulajdonosa
Finn sajtóértesülések szerint csődöt jelenthet a finn versenypálya, a Kymiring, az érdeklődők között pedig ott van Valtteri Bottas is, amit meg is erősített az Alfa Romeo versenyzője.
Bár már többször is szerepelt a MotoGP versenynaptárjában, versenyt még egyszer sem rendezett a finn Kymiring, amely aszfaltcsík finn sajtóértesülések szerint közel áll ahhoz, hogy csődöt jelentsen.
A finn IS szerint többen is érdeklődnek a pálya megvásárlása iránt, többek között külföldi befektetők, autóversenyek szervezésében jártas rendezvényszervező cég, illetve egy befektetői csoport részeként Valtteri Bottas is. Ezt az IS kérdésére meg is erősítette az Alfa-pilóta:
„Ez egy trükkös kérdés. A válaszom egyszerre az, hogy igen, és hogy nem. Beszéltem potenciális vásárlókkal a Kymiringbe való befektetésről, és van esély arra, hogy ez meg is fog történni.”
„Ugyanakkor pontosan tudnom kell, hogy állnak a dolgok. Továbbra is úgy gondolom, hogy a Kymiring egy tökéletesen működőképes koncepció” – mondta Bottas a finn IS-nek.
A finn portál hozzáteszi, hogy sok potenciális vásárló csak várja azt a lehetőséget, hogy csődbe menjen a pálya, és így olcsón lecsapjanak rá. A beszámoló szerint 4-5 millió euróba kerülhet majd a pálya a csőd után, és további 2-3 millió euró befektetésével már megfelelhetne az aszfaltcsík a MotoGP követelményeinek.
Korábban 7,7 millió euróért kínálták a Kymiringet, amelynek felépítése körülbelül 25 millió eurót kóstálhatott.
„Mindenesetre remélem, hogy hamarosan megoldást tudunk találni. Nagy kár lenne, ha valaki nem lépne előre, hogy menedzselje a pályát” – mondta Bottas.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.