Csodálkoznak a Mercedes versenyzői: Rosberg meglepődött, Hamilton nem

Csodálkoznak a Mercedes versenyzői: Rosberg meglepődött, Hamilton nem

Nico Rosberg és Lewis Hamilton reakciója sokat elmond arról, hogy mennyire voltak tisztában a privát teszt körülményeiről. A mercedesek mimikája szinte mindent elárult.

Rosberget igen, Hamiltont nem lepte meg az, hogy mekkora sajtóvihart keltett a barcelonai teszt. A Mercedes hamarosan a Nemzetközi Bíróság előtt fog színre lépni, de a versenyzőket addig is bombázzák a tesztre vonatkozó kérdésekkel.  Rosberg a következőt felelte a BBC felvetésére, miszerint fejlődtek-e a Barcelonában bonyolított teszt után.

„Nem kellene feltennie ilyen kérdéseket”- mondta viccesen. „Nem. Semmi közünk sem volt ehhez a teszthez. A Pirelli volt ott, és mondta nekünk, hogy akkor most feltesszük ezt és ezt, és ennyi kört kell menni vele. Semmihez sem volt közünk; ez egy Pirelli-teszt volt, és arról szólt számukra, hogy tanuljanak az abroncsokról.”

És te tanultál valamit? „Nem… Csak a Pirelli”- mondta felhúzott szemöldökkel. „Próbáltunk annyi információt adni nekik, amennyit csak lehet, és elmondani, mit és hogyan érzek. A gumifejlesztéssel kapcsolatos programjukban próbáltunk segíteni nekik”- emelte ki.

Felmerül a kérdés, tudta-e, milyen gumikat tesztel? „Hm… Igen, természetesen. Határozottan tisztában voltam vele. Tudtam, milyen elképzeléseik vannak, és azt is, mit tesztelnek, mert tudnom kell ahhoz, hogy rá tudjak mutatni, mi zajlik velük kapcsolatban és melyik irány lehet a legjobb.”

Hamilton elmondta, nem lepte meg a sajtó reakciója. „Nem igazán. Ez a sport tele van ilyen dolgokkal”- mondta mosolyogva. „Számítottunk rá”- felelte a brit. Tanultál valamit belőle? „Nem”- reagált meglepődve, majd nevetve hozzátette: „Semmit. Ez nem olyasmi volt, amiből bármit is magaddal vihetsz.”

Ellentétben vele, csapattársát meglepte a felhajtás. „Nem, határozottan nem számítottunk rá (hogy ekkora lesz a visszhangja). Teljes mértékben azt hittük, hogy ez teljesen normális. Az egész csapat ezt gondolta. Ezért is csináltuk; ez volt az oka. Nem akarunk olyasmit csinálni, ami nincs megengedve. Határozottan nem számítottam semmilyen sajtófelhajtásra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING