Kommentár

Ayrton Senna: „Csodáld azt, amit Isten adott! Tiszteld azt, ami megadatott! Légy hálás"

23 esztendővel ezelőtt ezen a napon egy egészen különleges versenyzőt és embert vesztettünk el, aki azonban még mindig óriási hatással tud lenni a társaira és a körülöttünk lévő dolgokra.

Ayrton Senna, Team Lotus

Ayrton Senna, Team Lotus

LAT Images

Időről időre valamilyen formában megemlékezek a brazil legendáról, aki iránt versenyzőként és emberként is csodálattal vagyok. Rendkívül nagy tiszteletet érzek iránta, már akkor is, amikor leírom, vagy kiejtem a nevét. Furcsának hangozhat, de valóban így gondolom, és ehhez mélyre magadba kell ásnod, valamint átlátnod azt, amit Ayrton képviselt.

Ez a hosszú évek alatt nem változott, vagyis igen: erősödött bennem a gondolat, hogy Ayrton nemcsak a versenyzés miatt jött erre a csodálatos és néhol igen könyörtelen világunkra. Egy korábbi „levelemben” már beszéltem a tanításáról, ami a halála után erősebb, mint bármi más, mely körülveszi őt.

Ayrton Senna
Ayrton Senna

Fotó készítője: XPB Images

A legutóbbi levelem óta megéltem pár dolgot, amik során nekem is egészen mélyen magamba kellett néznem, és megtalálnom a helyes irányt. Ezen időszakok alatt időről időre természetesen Senna is segített nekem. És ez jelenleg is így van, amire szükségem van. Nem véletlenül említettem fentebb a csodálatot és a tiszteletet.

A következő szó, ami ehhez a történethez köthető, az pedig a hála. Érdekes, mivel Brazília bálványa az alapkódexe részeként gyakorta beszélt a csodálatról, a tiszteletről, és a háláról.

„Csodáld azt, amit Isten adott! Tiszteld azt, ami megadatott! Légy hálás azokért a dolgokért, amiket elértél, legyen az jó, vagy rossz.”

A legtöbb ember Sennát a McLaren-Hondával és a halálos balesetével köti össze. Ennél azonban sokkal többről van szó, és most nem a sikereire gondolok, vagy az őt körülvevő legendára! Az, amit ő képviselt emberként, magával a felfogásával és az Istennel való kapcsolatával, mindenen túlmutat. A másik név, aki eszembe jut, az Bruce Lee! Sajnálatos módon a harcos is nagyon korán ment el, de a mai napig elképesztő hatással tud lenni az emberekre az általa megfogalmazott tanításokkal és életfilozófiájával.

Ayrton Senna, McLaren
Ayrton Senna, McLaren

Fotó készítője: LAT Images

Pontosan ez az, ami mindenki másnál különlegesebbé tette Ayrtont. Egy olyan emberről beszélünk, aki mellett azt érezted, hogy valami vibrál a térben. Számtalan írást olvastam róla, melyek mind megerősítették ezt. Gyakran mondták róla a társak, vagy a paddockban dolgozók, hogy hiába álltak háttal, vagy választotta el őket két ajtó, egyszerűen érezték, amikor Senna belépett az épületbe. Egy egészen különleges tér vette őt körül, amit még a hitetlenebbek is elismertek, vagy egyszerűen csak nem találtak rá racionális magyarázatot.

Mosolygok, amikor ezek a dolgok szóba kerülnek, akárcsak most is, a szöveg írása közben. Mosolygok, mert ha visszagondolok a nehéz időkre, eszembe jutnak Ayrton tanításai és tudom, hogy mennyit segítettek, és segítenek jelenleg is. Számomra versenyzőként Ő a legjobb, de ha emberként, vagy tanítóként tekintek rá, akkor ezt a fajta tisztelet, csodálat és hála sokkal erősebb.

Ayrton Senna az igazi öntudatot, a tudatosságot és a benned rejlő erőt erősíti, miközben számtalan olyan dolgot tanulsz meg általa, amik az élet bármely területén segítséget nyújtanak számodra, legyen az egy kudarc, egy súlyos sérülés, egy rossz döntés, vagy ha elveszíted életed legfontosabb személyét…

Ayrton Senna, McLaren Honda, prepares to qualify under the watchful eye of McLaren team boss Ron Dennis

Fotó készítője: LAT Images

Senna azon a bizonyos 1994-es imolai hétvégén az életét vesztette el, amit mindennél jobban szeretett. Szeretett, mert a versenyzés által a lelkét meg tudta nyitni, és olyan belső fejlődésen ment keresztül, amire az ember csak nagyon ritkán képes. Az égiek olyan tulajdonságokkal ruházták fel, amit ugyancsak rettentő kevesen kapnak meg. Ő élt ezekkel a tulajdonságokkal, és azokat ötvözte az évek során tanultakkal, tapasztaltakkal. És mindezt olyan tudatosan tette, hogy az minden másnál természetesebbnek tűnt.

Ugyanakkor maximálisan tisztában volt azzal, hogy az élete teljes volt, és ha az életkorát nézzük, azt mondhatjuk, túl korán ment el, de Ayrton igazán élt, egészen az utolsó pillanatig, amikor is befejezte a földi pályafutását. A földi pályafutását csak részben fejezte be, mert biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül még több ezer emberre van hatással, ebben a pillanatban is.

Ő egy olyan megfoghatatlan legenda, aki az utam során mindig ott lesz mellettem a tanításaival, amiért csodálom, tisztelem és hálás vagyok neki!

„Örökké nem eshet…”

A Ayrton Senna banner with fans at the podium

A Ayrton Senna banner with fans at the podium

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna emlékhely

Ayrton Senna emlékhely

Fotót készítette: Pirelli

Egy Ayrton Senna rajongó

Egy Ayrton Senna rajongó

Fotót készítette: XPB Images

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16, Roland Ratzenberger, Simtek S941

Ayrton Senna, Williams FW16, Roland Ratzenberger, Simtek S941

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16

Ayrton Senna, Williams FW16

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Williams FW16, Michael Schumacher, Benetton B194, Gerhard Berger, Ferrari 412T1, Damon Hill, Williams FW16, Heinz-Harald Frentzen, Sauber C13

Ayrton Senna, Williams FW16, Michael Schumacher, Benetton B194, Gerhard Berger, Ferrari 412T1, Damon Hill, Williams FW16, Heinz-Harald Frentzen, Sauber C13

Fotót készítette: LAT Images

Start: Ayrton Senna, Williams FW16, Michael Schumacher, Benetton B194

Start: Ayrton Senna, Williams FW16, Michael Schumacher, Benetton B194

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: XPB Images

Damon Hill, Alain Prost, Ayrton Senna, Michael Schumacher

Damon Hill, Alain Prost, Ayrton Senna, Michael Schumacher

Fotót készítette: Renault

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Team Lotus

Ayrton Senna, Team Lotus

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Ayrton Senna, Team Lotus Honda 99T

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: LAT Images

Nigel Mansell, Williams Renault, Ayrton Senna, Mclaren Honda

Nigel Mansell, Williams Renault, Ayrton Senna, Mclaren Honda

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren Honda

Ayrton Senna, McLaren Honda

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna's 1988 McLaren Honda model

Ayrton Senna's 1988 McLaren Honda model

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda with Nigel Mansell, Ferrari 641 behind

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda with Nigel Mansell, Ferrari 641 behind

Fotót készítette: LAT Images

Nigel Mansell, Ferrari 641 followed by Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Nigel Mansell, Ferrari 641 followed by Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Fotót készítette: LAT Images

Nigel Mansell, Ferrari 641 leads Gerhard Berger, McLaren MP4/5B Honda, Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda, Alessandro Nannini, Benetton B190 Ford, Alain Prost, Ferrari 641, Riccardo Patrese, Williams FW13B Renault and Ivan Capelli, Leyton House CG901 Judd

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, Michael Schumacher, Benetton B193B Ford

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, Michael Schumacher, Benetton B193B Ford

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Ayrton Senna, McLaren MP4/5B Honda

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/4 Honda, DQ, on the pit gantry with Gordon Murray

Ayrton Senna, McLaren MP4/4 Honda, DQ, on the pit gantry with Gordon Murray

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1st position, Alain Prost, McLaren Honda, 2nd position and Stefano Modena, Brabham BT58 Judd, 3rd position celebrate on the podium. McLaren team boss Ron Dennis on the far right

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1st position, Alain Prost, McLaren Honda, 2nd position and Stefano Modena, Brabham BT58 Judd, 3rd position celebrate on the podium. McLaren team boss Ron Dennis on the far right

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren Honda, prepares to qualify under the watchful eye of McLaren team boss Ron Dennis

Ayrton Senna, McLaren Honda, prepares to qualify under the watchful eye of McLaren team boss Ron Dennis

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1st position, Alain Prost, Ferrari, 2nd position and Nelson Piquet, Benetton Ford, 3rd position on the podium. McLaren team boss Ron Dennis stands on the left and FIA President Jean-Marie Balestre on the right

Ayrton Senna, McLaren MP4/6 Honda, sits in pole position on the grid, with team boss Ron Dennis and chief designer Neil Oatley in front

Ayrton Senna, McLaren MP4/6 Honda, sits in pole position on the grid, with team boss Ron Dennis and chief designer Neil Oatley in front

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1st position with team boss Ron Dennis, podium

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1st position with team boss Ron Dennis, podium

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, celebrates 1st position

Ayrton Senna, McLaren MP4/8 Ford, celebrates 1st position

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: Renault

Winner Ayrton Senna with Patrick Tambay on the podium

Winner Ayrton Senna with Patrick Tambay on the podium

Fotót készítette: Renault

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: Jean-Philippe Legrand

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna leads Nigel Mansell and Michele Alboreto

Ayrton Senna leads Nigel Mansell and Michele Alboreto

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna

Ayrton Senna

Fotót készítette: XPB Images

Ayrton Senna, Lotus 97T-Renault

Ayrton Senna, Lotus 97T-Renault

Fotót készítette: Jean-Claude Loustau

Ayrton Senna, McLaren

Ayrton Senna, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren MP4/4

Ayrton Senna, McLaren MP4/4

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren

Ayrton Senna, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren

Ayrton Senna, McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Gerhard Berger, Benetton, Alain Prost, McLaren, Ayrton Senna, Lotus

Ayrton Senna , McLaren

Ayrton Senna , McLaren

Fotót készítette: LAT Images

Ayrton Senna, McLaren; Alain Prost, Williams

Ayrton Senna, McLaren Honda, Gerhard Berger, McLaren Honda

Ayrton Senna, McLaren Honda, Gerhard Berger, McLaren Honda

Fotót készítette: Sutton Images

1991 vlágbajnoka, Ayrton Senna, a futam győztese, Gerhard Berger,  és a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis

1991 vlágbajnoka, Ayrton Senna, a futam győztese, Gerhard Berger, és a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis

Fotót készítette: Sutton Images

1991 világbajnoka, Ayrton Senna, McLaren Honda

1991 világbajnoka, Ayrton Senna, McLaren Honda

Fotót készítette: Sutton Images

63

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tragikus imolai hétvége, második rész - Ratzenberger, az elfelejtett osztrák
Következő cikk Egy egészen elképesztő retro F1-es festés az új autón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország