Csendes lázadás volt Leclerc monacói versenyzése?

Egy olasz honlap szerint Charles Leclerc bátor versenyzése Monacóban egy „csendes lázadás” volt, miközben Leclerc menedzsmentje és a Ferrari az információik szerint közel állhat a törésponthoz.

Charles Leclerc, Ferrari with fans

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Katasztrofálisan alakult Charles Leclerc első hazai F1-es futama a Ferrari színeiben, hiszen egy stratégiai baki miatt az időmérőn már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, majd a versenyt a 15. helyről kezdhette meg. A versenyen a rajtnál 1 pozíciót tudott nyerni, majd Norrist és Grosjeant is szép manőverrel előzte meg, viszont amikor Hülkenberg ellen próbálkozott, összeértek, melynek következményeképpen a fiatal tehetség defektet kapott, miközben pedig a boksz felé tartott, annyira megsérült a padlólemeze, hogy csak pár körig folytatta a futamot.

Még több F1 hír:

A FormulaPassion.it információi szerint eközben a maranellói csapat és Leclerc menedzsmentje közel állhat a törésponthoz, amely többek között a csapatutasításoknak és a Monacóban elkövetett stratégiai melléfogásnak is köszönhető. Ezenkívül azt is megemlítik, hogy bár a közönségnek tetszett a monacói versenyzése, de a Ferrari inkább egy biztonságosabb versenyzést részesített volna előnyben, hogy szerezzenek néhány pontot, Leclerc versenyzése pedig „csendes lázadás” volt a csapat akarata ellen.

Leclerc 6 futamot követően a pontverseny 5. helyén áll a „senki földjén”: a 4. Verstappentől 21 pont, a 6. Gaslytól pedig 25 pont választja el a 21 éves versenyzőt. A Ferrari lemaradása továbbra is óriási a Mercedeshez képest, míg a Red Bull 29 pontra követi a vörös istállót.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff szerint Montrealban ebből kudarc lett volna
Következő cikk A Haas csapatfőnöke ezúttal a versenybírákra akadt ki

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország