Forma-1 Holland Nagydíj

Csapatfőnöke szerint a "harcos" Stroll az egész csapatot feltüzelte

Az Aston Martin Forma-1-es csapatának sok ünnepelnivalója volt a szezon első részében, Mike Krack csapatfőnök számára azonban nem annyira Fernando Alonso dobogói jelentették a csúcspontot eddig, Lance Stroll bátorságát is kiemelte.

Lance Stroll, Aston Martin F1 Team

Az idei Forma-1-es szezon első nyolc futamából Fernando Alonso hatszor állhatott a dobogóra, Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában sorozatban hozta el a harmadik helyet, de Miamiban is a legalsó fokára állhatott, míg Monacóban és Kanadában a második pozícióban végzett.

Hiába azonban a jó eredmények, Mike Krack csapatfőnök nem ezt emelte ki féléves értékelőjében, hanem azt, ahogy Lance Stroll visszatért sérüléséből és sérült csuklóval, törött lábujjal is vállalta, hogy rajthoz áll Bahreinben.

„Nem feltétlenül a dobogók, inkább Lance visszatérése a sérülése után és Fernando Alonso példás hozzáállása Monacóból az, ami kiemelkedő számomra. Lance megmutatta, hogy egy harcos, amikor törött csuklókkal, törött lábujjal is bevállalta a versenyzést.”

„A bátorság, ami ahhoz kellett, hogy mindannyiunkat feltüzeljen és pozitív hangulatba hozzon, elképesztő. Lance-nek nem volt idén sok szerencséje: a csonttörései mellett néha nem alakultak a dolgok számára a tervek szerint és ez nem igazán az ő hibája. A világbajnoki pontverseny csak a sztori egyik felét mutatja, de mi azt is tudjuk, mi történt a csapaton belül.”

„Fernando monacói dolgában pedig nem a pályán nyújtott teljesítménye volt különleges, hanem az elköteleződése, az akaratereje, a teljes koncentráció. Tudta, hogy lehet esélye és mindent ennek vetett alá. Sosem láttam még ilyet.”

Egy egykori McLaren-alkalmazottnak azért merőben más a véleménye Alonsóról, legalábbis a 2007-es Alonsóról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc: 2020 után idén felkészültebben veszi az akadályokat a Ferrari
Következő cikk Brown: Vegyük ki Verstappent az F1-ből, aztán jöhetnek az izgalmak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország