Csak szeptember végén lesz az Alfa Romeo meghallgatása

A Magyar Nagydíjon derült ki, hogy az Alfa Romeo meghallgatására még igen sokat kell várnunk, és addig a levegőben lóg a Német Nagydíj végeredménye, mely nem tekinthető hivatalosnak.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C38

Andrew Hone / Motorsport Images

Mint ismeretes, szabályszegés miatt mindkét Alfa Romeo 30 másodperces időbüntetést kapott a Német Nagydíjon, amivel elvesztették a pontszerző helyüket, melynek köszönhetően Lewis Hamilton és Robert Kubca is fellépett a TOP-10-be. A csapat szinte azonnal megerősített a fellebbezési szándékát, és azt közvetlen a Magyar GP előtt be is adta a szövetségnek.

Az Alfa Romeo tette ezt azért, mert úgy érzik, rendelkeznek kellő bizonyítékkal ahhoz, hogy bizonyítsák az ártatlanságukat, amit Beat Zehnder is hangsúlyozott a csapattól. A szakember a Hungaroringen elárulta, a meghallgatásra azonban csak szeptember 24-én kerül sor Párizsban. Zehnder hozzátette, úgy gondolják, minden kártyájuk megvan a hockenheimi fellebbezéshez, de túl sokat részlettel nem akar szolgálni, mivel azokat majd a bíróság előtt mutatják be.

Közben Andy Green a Racing Point-tól azt mondta az Auto Motor und Sport kérdésére, hogy az Alfa Romeo nem fellebbezhetne a döntés ellen, mivel a csapatot nem zárták ki, hanem stop-and-go büntetést kaptak, ami 30 másodperces időbüntetésre fordult át. Ez esetben pedig a fellebbezés nem lehetne lehetséges. A csapat meghökkent, hogy ezek után az FIA jóváhagyta a fellebbezési kérelmet.


Az Alfa Romeo magyar F1-es eSport-versenyzője nem bír magával és a barcelonai aszfaltcsíkon is világrekordot futott, amivel ismét felhívta magára a figyelmet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo újabb trollkodása, ezúttal a Hungaroringen: videó
Következő cikk Vettel egyik legnagyobb rajongója a Hungaroringen: micsoda arcfestés?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország