BRÉKING

Csak idő kérdése, és újra jó lesz a Forma-1?

A Mercedes és Mark Webber szerint az új Forma-1 egyre többet mutat meg majd az arcából és hamarosan sokkal jobb lesz a versenyzés.

Talán soha ezelőtt nem kapott még ennyi kritikát a Forma-1. A királykategória szinte teljesen megújult az új V6-os turbómotorokkal és a szintén új szabályokkal, melyek közül nem mindegyik aratott nagy sikert a rajongók körében.

A legnagyobb problémát az üzemanyag-szabály jelenti, melynek köszönhetően Ausztráliában és Malajziában is sok vonatozást láthattunk, miközben a versenyzők arra játszottak, hogy valaki kiesik előlük.

„Az tény, hogy a fogyasztás eddig nem volt összeegyeztető a versenyzéssel.” – ismerte el Toto Wolff, a Mercedes csapat szakembere és résztulajdonos az ORF televíziós csatorna kérdésére.

„A kezdetektől teljes gázzal tudtunk menni. A versenyen is ez volt a helyzet, amikor Sebastian és Nico szembe került egymással. Nico azt mondta, hogy teljes gázon tudott menni. Az elmúlt években ez lehetetlen volt.” – mondta Wolff, kritizálva a korábbi rendszert, amikor is minden a gumikról és azoknak a megóvásáról szólt, ám a Pirelli új abroncsai messze jobban bírják a kiképzést.

„Volt pár látványos párbajunk a pályán, és valódi nyomásról beszélhetünk. Nem volt szükségünk arra, hogy óvjuk a gumikat és arra sem, hogy korlátozzuk a teljesítményt a fogyasztás miatt.”

Wolff ugyanakkor elismerte, a sport még nem állt össze az új szabályokkal, de a fogyasztás nagyban csökkent.

„Ezek az új motorok most harmadával kevesebbet fogyasztanak, és több lóerőt adnak le, mint az előző generáció képviselői. Pár versenyen még gyorsabbak is lesznek. Monzában például 360, vagy 370 km/órával hajthatunk majd, ami minden bizonnyal látványos lesz. Élőben minden más, de persze, ha a versenyünk egy kettősgyőzelemmel ér véget, akkor nem mindenki lesz boldog.”

Webber a talkSPORT kérdésére a hangok után a jövőről is beszélt.

„Elindult egy folyamat. A következő hónapokban a Forma-1 a másik arcát is meg fogja mutatni. Minden nagyon gyorsan megváltozhat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo: Nehéz ezeket a negatív dolgokat feldolgozni
Következő cikk A Ferrari a következő 10 évre is leszerződtetné Alonsót, ha lehetséges lenne

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország