Csak egyszer volt ilyen kevés újonc az F1-ben

Nicholas Latifi lesz 2020-ban a Forma-1 egyetlen újonca, még sosem volt olyan éve a királykategóriának, amelyben csak egy újonc mutatkozott be.

Nicholas Latifi, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 2020-as szezonja előtt meglehetősen nyugodt volt a pilótapiac, rég volt ilyen kevés kavarás a mezőnyben, mindössze két helyen változik a rajtrács tavalyhoz képest, Nico Hülkenberg és Robert Kubica esik ki, Esteban Ocon és Nicholas Latifi érkezik.

A Renault-nál francia pilótát kerestek, és mivel Oconra nem számított már a Mercedes, a tavalyi évet kihagyó pilótára esett a választás, és végül Nico Hülkenbergnek köszönték meg eddigi munkáját.

A Williamsnél pedig Robert Kubica helyére érkezik az egyetlen újonc, a kanadai Nicholas Latifi. Eddig mindössze egyetlen szezonkezdet volt, amelyben csak egy újonc volt a mezőnyben, 2009-ben Sebastian Buemi volt az egyetlen újonc, de szezon közben Jaime Alguersuari, Romain Grosjean és Kamui Kobayashi is bemutatkozott.

Még több F1 hír:

1998-ban, 2008-ban, 2012-ben és 2018-ban csak két újonca volt a száguldó cirkusznak, és bár az egy újonc egyelőre negatív rekord, 2020 során még más fiatalok is kaphatnak lehetőséget.

A legrutinosabb természetesen Kimi Räikkönen, aki már 314 futamnál jár, és idén a Francia Nagydíjon utoléri az abszolút rekorder Rubens Barrichellót. A finn októberben ünnepli 41. születésnapját. Bár Latifi az év egyetlen újonca, mégsem ő lesz a legfiatalabb a mezőnyben, továbbra is Lando Norris a legfiatalabb a mezőnyben.

 

Felvételek a Dakar Rali 10. szakaszáról, ami Fernando Alonso számára különösen rosszul sikerült. A felborult Toyota azonban nem szenvedett súlyos károkat, így folytatni tudták a küzdelmet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button összes F1-es győzelme: 2006-2012
Következő cikk Norris Rossival versenyzett, majd Quartararo kiütötte őt (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország