BRÉKING

Csak egy valami mutathatja meg azt, hogy a Mercedesnek tovaszállt a nagy motorelőnye a Forma-1-ben

A Renault szerint csak egy valami mutathatja meg igazán azt, hogy már nincs komoly hátrányuk a Mercedesszel szemben a motorerőt illetően.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy messze a Mercedes csomagja lett a legversenyképesebb 2014-re, amikor is megérkeztek az új 1,6 literes V6-os turbómotorok, melyek kissé felforgatták a mezőnyt.

Monzában is láthattuk, hogy a motorerő mennyit érhet az egyenesekben. A Renault azonban még mindig nem hozta ki a maximumot a csomagjából, de valószínűleg még az is kevés lenne ahhoz, hogy beérjék a németeket.

A francia gyártó azonban gőzerővel dolgozik a frissítéseken és az új csomagján, ami jövőre debütál majd. Remi Taffin, a Renault egyik vezető mérnöke a brit Autosport hasábjain elmondta, csak egy valami mutathatja meg számukra azt, hogy már nincs komoly előnyben a Mercedes.

„Tudjuk, hogy képesek vagyunk versenyeket nyerni, de ez csak akkor sikerülhet, ha megvan hozzá a lehetőségünk. Ami azonban ténylegesen megmutathatja az erőnket, az a rajtelsőség. Ez egy ilyen pozíció, melyből könnyebb versenyt nyerni.”

A Renault már túlvan a legnehezebb időszakán, és sokat léptek előre, de Taffin szerint ezzel még nem értek véget a kihívások és most ismét egy hosszabb út áll előttük, hiszen újra ott akarnak lenni a legjobb helyeken.

A mérnök annak azonban örül, hogy a helyes irányban haladnak előre a teljesítmény optimalizálását illetően és a motoros egység is megbízhatóbb, mint korábban. A végső cél azonban az, hogy minden versenyen a legjobbak legyenek, ahogy voltak korábban a Red Bullal.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Az év végéig az egyetlen reális cél az maradhat a Renault számára, hogy futamról futamra nagyobb teljesítményt, több lóerőt hoz ki a motorból, és ha ez megvan, akkor teljesen a következő évre összpontosítanak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jean Todt: A Ferrari közel sincs olyan válságban, mint amikor megérkeztem Maranellóba
Következő cikk Csak idő kérdése, hogy Hamilton és Rosberg mikor esik egymásnak a Mercedesnél? Utcai harc!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország