Csak a silverstone-i balesetet tudta felhozni Horner, mint Verstappen hibája

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, mennyire kimagaslóan teljesített az idei szezonban Max Verstappen, aki csak egyszer törte meg az autót a szezon folyamán.

Max Verstappen, Red Bull Racing, Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing

Christian Horner csak szuperlatívuszokban tud beszélni a harmadik világbajnoki címét hatalmas dominanciával behúzó pilótájáról Max Verstappenről, aki idén 19 futamgyőzelmet ünnepelhetett és már Katarban bebiztosította a címet.

A csapatfőnök szerint Verstappen folyamatosan egyre magasabbra emeli a lécet, a kocsija pedig csak akkor sérült meg, amikor Silverstone-ban a bokszban megtörte a szárnyát:

Még több hír:

„Max egyszerűen folyamatosan új szintekre ér. Az egyedüli sérülés, amelyet idén okozott az volt, hogy amikor Silverstone-ban kihajtott a garázsból, megtörte az első szárnyát” – mondta Horner a díjátadón.

„Egyszerűen fenomenális, milyen magaslatokat ért el és milyen konzisztenciával, még akkor is, ha a nehézségek miatt a mezőny végéből kellett indulnia. Csodálatos teljesítményekkel rukkol elő és magasabbnál magasabbra emeli a lécet. Kiváló látni, ahogy együtt dolgozik a csapattal és a mérnökökkel” – tette hozzá.

Eközben Hamilton a Red Bullról beszélt, miután átvette a díját, míg az F2-es bajnok csalódott, hogy lemaradt az F1-es ülésről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton felemás Mercedes-szezonról beszélt, de örül, hogy a csapat nem adta fel
Következő cikk Baku miatt is támadja Lewis Hamilton az FIA-t

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország